2012.02.21 09:43; Frissítve: 2012.02.21 09:43


Keleti Györgyi: fél áron kaphatók a celeb prostik

Keleti Györgyi: fél áron kaphatók a celeb prostik
A szépségversenyek termelik a legtöbb testéből élő lányt, de sokkal több olyan közszereplő van, aki úgy teremti meg magának a luxust, hogy különböző ügynökségeken keresztül árulja a gyönyört, mint azt a legtöbben gondolnák.

 

Még legtöbb barátja elől is eltűnt Keleti Györgyi, miután kitartottság miatt felfüggesztett börtönt kapott. Lapunknak mégis interjút adott, betekintést nyújtva a luxusprostik zárt világába.

Miért döntött úgy egy éve, hogy eltűnik a nyilvánosság elől?

- Tarthatatlan volt az az állapot, hogy szinte naponta címlapon szerepeltem valamivel, emiatt sem magánéletem, sem egy nyugodt percem nem volt. Tavaly a kiszabadulásom után új telefonszámom lett, amit csak a családom, a közeli barátaim, és az ügyvédeim ismernek. Sok haver vagy magát barátomnak gondoló ember nem kapta meg az új számomat. Nem azért, mert csalódtam bennük, egyszerűen sokan voltak már körülöttem. Így lett az életem szigorúan zárt és titkos, ahova nagyon kevés embert engedek be.

Túljutott már azon, hogy ön lett az ország első számú madámja, miután kitartottságért felfüggesztett börtönt kapott?

- Egy hat éven át húzódó ügyet nem lehet sebek nélkül megúszni, ez az időszak maga volt a pokol. A helyzetemet nagyban súlyosbította, hogy szétszedtek az újságírók, a nyomomban voltak, az arcomba lihegtek egy-egy új hírre éhezve. A múlt év eleje volt a csúcspont, széttéptek, meghurcoltak, amivel a hazaérkezésem után szembesültem. Gyakorlatilag mindennap vertek egy apró szöget a koporsómba.

Hogy áll az olaszországi büntetőpere?

- Az olasz ügyész pénzbüntetést szeretne kiróni rám. Ez a maximum, amit tehet, hisz itthon már van ítéletem, és nem kell megjelennem a római bíróságon. Bővebbet június végén fogok tudni.

Számos ismert hölgy szerepel a médiában, akiről közszájon forog: abból finanszírozza fényűző életét, hogy áruba bocsátja a testét. Ők miért nem buknak le?

- Mert nagyon titkosan zajlanak ezek az üzletek, természetesen a rendőrség miatt is. Rengeteg hölgy keresi azzal a kenyerét, hogy áruba bocsátja a testét. Olyanok is, akikről sokan nem gondolnák. Itthon a „fogyasztó” férfiak kézről kézre adnak olyan CD-ket, e-maileket, melyeken ezek a lányok magukat árulják. Fotókkal, méretekkel, árakkal. Haj-, szemszín, magasság, beszélt nyelvek. Pont, mint a lóvásárban. Többnyire ügynökségek portfóliói ezek. A tarifa régen 800–1000 euró között volt, most információim szerint alig 400–500 óránként, de ez csak az ismert lányok árkategóriája, amiből még lejön az ügynökség jutaléka. A szépségversenyek termelik a legtöbb ilyen testéből élő lányt. Amint valaki egy kicsit ismertebb lesz, máris többet ér a piacon. Sok celeb, közszereplő úgy teremti meg magának a luxust, hogy különböző ügynökségeken keresztül árulja a gyönyört, vagy gazdag üzletemberekkel tartatja el magát havi fix összegért. Mert miből is lenne egy huszonöt éves lánynak vagyonokat érő ruhatára és luxusautója, amit fenntart? Ezek a „lányos” weboldalak elérhetetlenek illetéktelen számára, mert kódoltak. Persze sokan lebuknak, de annyira nem ismertek, hogy foglalkozzon velük a média.

Kik a „celeb prostik”?

- Erről egyáltalán nem szeretnék beszélni.

A cikk folytatása a Borsonline.hu oldalon >>>

 


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Bulvár
Fonogram díjas miskolciak
Miskolc - Néhány hete az erősen miskolci kötődésű FreshFabrik zenekar nyerte el 2011. legjobb hazai modern [...] tovább »
Cannes – Nicole Kidman egy erotikus krimi főszerepében
Cannes, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Kilenc év után egy szexuális és rasszista feszültséggel teli [...] tovább »
Eurovíziós Dalfesztivál – Engelbert Humperdinck: győzni akarok!
Baku, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Győzni jött az Eurovíziós Dalfesztiválra a romantika királyaként [...] tovább »
Vadító képeken a perui modell
Nincs a világnak olyan pontja, ahonnan ne származna egy-egy feltűnő szépség. Peru "nemzeti kincse" Lourdes Lujan, [...] tovább »
Sztárok köszöntötték a brit uralkodót a gyémántjubileum alkalmából
    London, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Judi Dench, Paul McCartney, Bono, Kiri Te Kanawa, Tom [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés