Kelemen Hunor válasza Tőkés Lászlónak az európai polgári kezdeményezés ügyében

Kelemen Hunor válasza Tőkés Lászlónak az európai polgári kezdeményezés ügyében
Kelemen Hunor szerint az európai polgári kezdeményezés ügyében indított erdélyi javaslatok nem kioltják, hanem kiegészítik egymást.

 

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke nyílt levélben válaszolt hétfőn Tőkés Lászlónak, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökének. Tőkés László a Kárpát-medencei Autonómia Tanács (KMAT) elnökeként múlt csütörtöki nyílt levelében a kisebbségvédelmi európai kezdeményezések, és az ezekkel kapcsolatos cselekvési tervek összehangolására kérte az RMDSZ és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnökét.

“Meg kell nyugtatnom az Elnök urat, hogy aggodalma alaptalan: az RMDSZ álláspontja szerint az autonómia és az őshonos nemzeti kisebbségek javára elindított európai állampolgári kezdeményezések közül az a támogatandó, amelyet az Európai Bizottság pozitívan véleményez. Meggyőződésem, hogy ezek a kezdeményezések kiegészítik, s nem kioltják egymást” – áll Kelemen Hunor nyílt levelében.

Az RMDSZ elnöke tájékoztatta Tőkés Lászlót arról, hogy a szövetség, a Dél-tiroli Néppárt és az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) együttműködése gyümölcseként európai szintű összefogás körvonalazódik a kisebbségvédelmi keretszabályozás kérdésében.

“Leveléből számomra egyértelműen kitűnik, hogy támogatja ezt az európai szintű összefogást, amely mind a romániai magyarok, mind más, európai őshonos nemzeti kisebbség javára válik” – írta Kelemen Hunor.

Az Európai Unió 2012 április 1-jétől tette lehetővé, hogy polgárai az európai polgári kezdeményezés jogával éljenek. Ennek lényege, hogy egy olyan javaslat esetén, amelyet az unió egymillió polgára támogat aláírásával, az Európai Bizottság (EB) jogszabályt alkothat egy adott kérdéskörben, mely jogszabály összhangban áll az európai uniós alapszerződéssel és irányelvekkel. Az aláírásgyűjtést azt követően lehet elindítani, hogy az EB megállapítja: az unió jogkörébe tartozik a jogalkotás az adott kérdésben. Az EMNT és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) közösen, az RMDSZ és az SZNT önállóan próbál élni a lehetőséggel.