ERDON Országos hírek

2011.02.22. 13:34

Feljelentés Tőkés László ellen

<p>Bátori Gyula volt gencsi lelkész feljelentése alapján az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) Tőkés Lászlónak és családjának vagyonosodását vizsgálja.</p>

Ezt maga Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke jelentette be keddi nagyváradi sajtótájékoztatóján, elárulva, hogy már felesége is megkapta az erről értesítő levelet a hatóságtól. „Felháborító, hogy ilyesmivel kell foglalkozzak. Miután már vizsgálat folyik ellenem szervezett bűnözés és terrorizmus gyanújával, most tolvajnak is neveznek. Én bármilyen vizsgálatnak készséggel alávetem magam, mert tiszta a kezem, csak ennek a vizsgálatnak a módja háborít fel, mert méltóságomban sért”.

Tőkés László kifejezte felhábordását amiatt, hogy Bátori Gyula tesz ellene feljelentést, aki mintegy hatvan pert indított a Királyhábómelléki Református Egyházkerület, az egyház különböző tisztségviselői és személy szerint őellene is, miközben a nagykárolyi ügyészség nem képes lezárni a Bátori Gyula ellen hűtlen kezelés és nagy összegű sikkasztás vádjával 2007-ben benyújtott bűnvádi kivizsgálást.

„A hatóság cinkos aszisztálásával fejti ki tevékenységét ez az ember” – hangsúlyozta Tőkés László. A sajtótájékoztatón kiosztott, az ügyhöz kapcsolódó, Tőkés László nevével jegyzett nyilatkozatban a következő olvasható: „európai parlamenti képviselőként egyenesen örülnék annak, hogyha országunkban a köztisztviselők törvénytelen vagyongyarapodását minden területen mihamarabb feltárnák, és a posztkommunista korrupciót végre sikerülne gyökeresen felszámolni.”

Pap István

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!