Kelemen Hunor szövetségi elnök a XI. MIÉRT Akadémián: a parlamenti választásokon is számítunk a fiatalokra

Akt.:
A Magyar Ifjúsági Értekezlet szervezésében, 2012. szeptember 27-30. között tizenegyedik alkalommal kerül sor a MIÉRT Akadémiára Püspökfürdőn, melynek idei tematikáját a „Fiatalok szerepe az önkormányzatiságban” képezi.

Kelemen Hunor szövetségi elnök a rendezvény megnyitóján azzal kezdte beszédét, hogy gratulált minden olyan MIÉRT-es fiatalnak, aki részt vett a 2012-es önkormányzati választási kampányban. „Sikeres választási kampányt, jó eredményeket tudhatunk a magunkénak, hiszen az RMDSZ több mint 86%-os többséget szerzett a magyarlakta vidékeken. A MIÉRT számos tagja önkormányzati képviselőként van itt ma jelen, az ifjúsági szervezet nagyon összehangoltan, szervezetten vett részt a kampányban, ennek meg is volt az eredménye” – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke.

Kelemen Hunor az önkormányzatok szerepéről, a Szövetség és a MIÉRT közötti kapcsolatról beszélt a megnyitón. „Az RMDSZ-ben azt a stratégiát követjük, hogy a tapasztalat mellett ott kell lennie a lendületnek. Ezt a két dolgot helyesen kell összehangolnunk, és akkor ütőképesek vagyunk az önkormányzatokban. De mi akkor leszünk továbbra is hatékonyak, ha az önkormányzati jelenlét mellé hozzátesszük az erős parlamenti képviseletet. Olyan kérdésekben születnek döntések a következő években, mint az alkotmány módosítása, a régiók átszervezése, vagy az európai uniós költségvetés elosztása. Ezek mind olyan kérdések, amelyekben az RMDSZ-nek határozottan kell képviselnie a romániai magyar közösség érdekeit. Ezért december 9-én meg kell ismételnünk a júniusi helyhatósági választások eredményeit. Erős román részvételre lehet számítani a parlamenti választások alkalmával, ez nem előzmény nélküli, az viszont igen, hogy szinte minden választókerületben a magyar versenypártok ellenjelölteket indítanak. Az önkormányzati választásokon már indultak, vesztettek, tudják, hogy nincs esélyük parlamentbe jutni, tudják, hogy nagyon alacsony a társadalmi támogatottságuk, egyetlen céljuk van csupán, hogy az RMDSZ-nek ártsanak. A magyar-magyar verseny mellett, a gazdasági válság mellett pedig egy nagyon erős nacionalista retorika is érvényesül majd, megerősödik minden oldalon. Nekünk a magyar családokat fenyegető, identitásbeli bizonytalanságot mindenképpen meg kell akadályoznunk, ezt tettük az elmúlt 23 év alatt, ebben az RMDSZ mindig következetes volt.”

Borbély: „A mi problémáinkat senki nem fogja hitelesebben képviselni, mint mi magunk”

Borbély László elmondta: “23 év tapasztalata azt mutatja, hogy az erdélyi magyarság érdekeit csak az erős és egységes képviselet képes biztosítani. A mi problémáinkat senki nem fogja hitelesebben képviselni, mint mi magunk, és jogainkat kiharcolni és megvédeni csak úgy tudjuk, ha ott vagyunk a döntéshozatalban, ott vagyunk a parlamentben. A magyar emberek tudják ezt, megértik a parlamenti jelenlét fontosságát, és a helyhatósági választásokon azt is elmondták, hogy továbbra is az RMDSZ-t tekintik a magyarság ügyeinek hiteles képviselőjének.”

A politikus hangsúlyozta, a fiatalok, az új generáció felelőssége is nagy, hiszen a jövő döntéshozóiként már ma ott kell dolgozni az önkormányzatokban, a megyei tanácsokban, hiszen elsősorban a fiatalok fogják továbbvinni a megkezdett munkát. “Bukarestben, a különböző kormányzati intézményekben is nagyon sok fiatal dolgozik, dolgozott és kiváló munkát végeztek. Önkormányzatainkban sok a fiatal polgármester, megyei tanácselnökünk, képviselőnk is a MIÉRT-ben kezdte tevékenységét. Fontos, hogy felkészült fiataljaink legyenek, hiszen ahogy azt a Székely Mikó Kollégium körül kialakult helyzet is mutatja, a jogokat nem csak kiharcolni kell, hanem meg is kell védeni az olyan helyzetekben, amikor igazságtalan döntések veszélyeztetik azokat.”

Kovács: „Az RMDSZ-nek a MIÉRT az első számú partnere”

„Jelzésértékű az, hogy az RMDSZ vezető politikusai jelen vannak, illetve lesznek a következő napokban a XI. MIÉRT Akadémián, mely tény azt bizonyítja, hogy a fiatalok munkája nem csak választási kampányban, hanem mindig fontos, és kijelenthetjük, hogy az RMDSZ-nek a MIÉRT az első számú partnere” – nyitotta meg köszöntőbeszédét Kovács Péter. Az RMDSZ megújulására reflektálva a főtitkár azon fiatal politikusokat emelte ki, akiknek többsége a Magyar Ifjúsági Értekezlet soraiból került ki, és akik egy új, egy dinamikus RMDSZ-t jelenítenek meg, egy szervezetet, mely képes menet közben, belülről felfrissülni, és ezáltal megújítani a romániai magyar közéletet.

„Mindannyiunk feladata, hogy amikor az emberek az RMDSZ-re, a politikusokra gondolnak ti, MIÉRT-es fiatalok is jelenjenek meg előttük, közösen kell elérnünk azt, hogy az ifjúság része legyen az RMDSZ imázsának, amellyel a választók könnyebben tudnak azonosulni” – fejtette ki az RMDSZ főtitkára a fiatalok választási kampányokban való szerepére összpontosítva. Kihangsúlyozta: „A ti munkátok nem korlátozódhat a plakátozásra, hisz az ismereteitekre, a tapasztalataitokra a végrehajtáson túlmenően a döntéshozatalban is nagy szükség van, fontos, hogy szerves részei legyetek a megújulási folyamatnak és a Szövetség minden testületében jelen legyetek, akár 15 százalék fölött is”.

Végezetül a közeledő választások kapcsán a mozgósítás döntő fontosságú szerepére hívta fel a jelenlevők figyelmét Kovács: „Az őszi kampány során nagyon magas román részvétel várható, melynek következtében hiába fogunk több szavazatot kapni, mint négy éve, százalékban alább csúszhatunk. Ezt figyelembe véve mindannyiunk óriási felelőssége, hogy meggyőzzük a magyar embereket a szavazás fontosságáról, hisz, ha ez sikerül meg tudjuk, meg fogjuk nyerni a parlamenti választásokat.”

Bodor: „Mi nem össze akartunk fogni, hanem összefogtunk.”

A XI. MIÉRT Akadémia megnyitójának folytatásában Bodor László, a Magyar Ifjúsági Értekezlet elnöke köszöntötte a résztvevőket a szervezet legrégebbi szakmai rendezvényén: „A MIÉRT-nek az alapelvei, a nyitottság, a partnerség, a szakmaiság mellett egyik legfontosabb értéke a folytonosság és a következetesség. Erről az elmúlt 10 év munkája, az RMDSZ-el fenntartott partnerségünk tesz hiteles tanúbizonyságot: mi nem össze akartunk fogni, hanem összefogtunk, mely összefogás ereje abban rejlik, hogy mindannyian a közösség érdekeit helyezzük az előtérbe.”

Az Akadémia idei tematikájára hivatkozva elmondta: „Az önkormányzati választások során a fiatalok az elmúlt 4 év munkájának gyümölcsét aratták le, mely által beigazolódott, hogy a MIÉRT, annak ellenére, hogy a fiatalok érdekfeltáró és érdekérvényesítő szervezeteként határozza meg önmagát, a második legfontosabb magyar politikai erő az országban. Mindezt a jövőben is szándékunkban áll fenntartani, a szervezet nem fog megfeledkezni a fiatal önkormányzatisokról, továbbra is képezni fogjuk őket és segíteni nekik abban, hogy minél hatékonyabban tudják elvégezni a magyar közösség által rájuk szabott munkát.”

A parlamenti választások kapcsán a MIÉRT elnöke kiemelte: „A következő időszakban a Magyar Ifjúsági Értekezlet tevékenysége az őszi választások köré fog összpontosulni, a teljes szervezet felsorakozva a jelöltek mögé és egy dinamikus kampányt valósítva meg, hisz a mi feladatunk meggyőzni és mozgósítani a leggyakrabban távol maradó réteget, a fiatalokat.” – hangsúlyozta, megköszönve a MIÉRT-es fiataloknak az önkormányzati választások során kifejtett munkát.

A XI. MIÉRT Akadémia részletes programja a www.miert.ro honlapon olvasható.

Címkék: , ,


0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter