Kelemen Hunor: majdnem kétszáz településen nyert az RMDSZ polgármesterjelöltje

Kelemen Hunor: majdnem kétszáz településen nyert az RMDSZ polgármesterjelöltje
Százkilencvenhét településen biztosan nyert a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) polgármesterjelöltje, hét további településen pedig olyan jelölt végzett az első helyen, akit a párt támogatott – mondta Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában hétfőn.

Kelemen Hunor Szatmárnémeti polgármesteri tisztségének visszanyerését fontos eredménynek nevezte, ez annak köszönhető – mondta -, hogy jó jelöltet sikerült állítani és jó volt a kampány. Emellett az ott élő magyarok többsége is váltani akart, mivel látta, hogy mekkora volt a település lemaradása az utóbbi négy évben.

A 34 százalékban magyarok által lakott Szatmárnémetiben négy év kihagyás után szerezte meg ismét az RMDSZ jelöltje – Kereskényi Gábor – a polgármesteri posztot.

Kelemen Hunor a rádióműsorban arról is beszélt, hogy a mostani, csendesebb kampány hasznos volt, az összefogás a Magyar Polgári Párttal pedig gyümölcsözőnek bizonyult.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter