Kelemen Hunor: a magyar emberek biztonságára szavaztam

Kelemen Hunor: a magyar emberek biztonságára szavaztam
Kelemen Hunor szövetségi elnök ma reggel szülőfalújában, Csíkkarcfalván arra az erős érdekképviseletre szavazott, amely a tömbmagyarságban, a szórványban és a vegyes környezetben élő magyarok számára is egy dolgot jelent: biztonságot és a közösség szolgálatát.

„Arra a magyar szervezetre, és annak a jelöltjeire szavaztam, amely 27 éve szolgálja a közösséget és számtalanszor bebizonyította, hogy nemcsak ígéri, hanem lehetőségei szerint meg is valósítja azokat a terveket, amelyek a közösség számára szükségszerűek és fontosak” – fogalmazott Kelemen Hunor, majd hangsúlyozta: ez a szervezet valamennyi település önkormányzatában biztosítani tudja a magyarok számára az identitáshoz való jogot, megvédi őket Szatmárnémetitől Marosvásárhelyig, Karcfalvától Kolozsvárig. A szövetségi elnök arra bíztatott minden magyar embert, hogy ma, június 5-én éljen szavazati jogával és józanul döntsön arról, hogy milyen legyen a következő négy éve az erdélyi magyarságnak. „Minden magyar ember arra a szervezetre szavazzon, amely képes a megújulásra egy folyamatosan változó világban, és képes építeni a közösséget még országos ellenszélben is” – nyilatkozta Kelemen Hunor vasárnap.

2016. június 5.

Címkék: ,


0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter