Kelemen Hunor: a kisebbségi jogok érvényesítése terén 2015 a visszalépés éve volt Romániában

Kelemen Hunor: a kisebbségi jogok érvényesítése terén 2015 a visszalépés éve volt Romániában
A kisebbségi jogok érvényesítése terén 2015 a visszalépés évének tekinthető Romániában, amely ebben a vonatkozásban továbbra is következmények nélküli országnak bizonyult – hangoztatta Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke csütörtöki évértékelő sajtóértekezletén Kolozsváron.

Felidézte: 2015 azzal kezdődött, hogy a bukaresti belügyminisztérium közvitára bocsátott stratégiájában minden autonómiatörekvést közbiztonsági veszélynek nyilvánított, és a kézdivásárhelyi “össznemzeti hisztériával” fejeződött be, amikor az egész magyarságot a kollektív bűnösség elvén felelőssé tették az állítólagos merényletkísérletért.
Kelemen Hunor közölte, hogy a magyar közösség megbélyegzését az RMDSZ elfogadhatatlannak tartja, és erre a román vezetők és nyugati nagykövetek figyelmét egyaránt felhívta. Hozzátette: román politikusok számos esetben tettek a többség és kisebbség közti feszültséget szító gesztusokat, és “egyesek” az igazságszolgáltatás eszközeivel is a megszerzett jogok megvonására, karcsúsítására törekedtek.
Megjegyezte: a politikai pártoknak nincsenek eszközei a bírósági döntésekkel szemben, de az RMDSZ nem hagyhatta szó nélkül, ha a törvényeket nem alkalmazzák, vagy alkalmazásukat próbálja visszaszorítani a bíróság, a himnuszénekléstől a közösségi jelképekig és a különböző magyar feliratok eltüntetéséig. Ezért javasolta az RMDSZ az év eleji államfői konzultáción egy olyan paktum megkötését, amely rendezné a többség és kisebbség viszonyát, szavatolná a megszerzett jogokat. Kelemen Hunor szerint a kezdeményezés továbbra is jogos és időszerű.
A pozitív fejlemények között említette, hogy a bukaresti parlament Romániában is a magyar nyelv napjává nyilvánította november 18-át, és azt az RMDSZ-kezdeményezést is elfogadta, amely feloldotta a helyhatósági intézményeknél öt éve bevezetett létszámstopot.
Külpolitikai vonatkozásban Kelemen Hunor az Egyesült Államokban tett látogatását emelte ki, ahol azt kérte az amerikai kormányzattól és törvényhozóktól, hogy a román-amerikai stratégiai partnerség keretében kövessék nyomon a kisebbségi jogok érvényesülését is, mert ez kihat a biztonságra. Megjegyezte, örömmel látta, hogy az amerikai jelentésekben visszaköszöntek észrevételei és washingtoni találkozói nem volt hiábavalóak.
Kelemen Hunor szerint az idei áprilisi RMDSZ-kongresszuson meghirdetett “újratervezés” a 2016-os választásokon fog kiteljesedni, amikor a szövetség “sok új arccal, más politikai stílussal” próbál majd megfelelni a magyar közösség elvárásainak.
A magyar összefogás lehetőségét firtató kérdésre válaszolva az RMDSZ elnöke bejelentette, hogy az RMDSZ “szinte biztosan” 2016-ra is – mind az önkormányzati, mind a parlamenti választásokra – meghosszabbítja együttműködését a Magyar Polgári Párttal (MPP). Erről pénteken terveznek keretmegállapodást kötni Biró Zsolttal, az MPP elnökével, de a részleteket “településről településre” jövőre dolgozzák ki. Kelemen Hunor megemlítette: hétfőn Szilágyi Zsolttal, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnökével is találkozik.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter