Nagyvárad-Olasziban is megünnepelték az idei ökumenikus női világimanapot

Ciucur Losonczi Antonius

Az idei alkalmat előkészítő vanuatui asszonyok által választott igevers, a világimanap címtémája igazi bátorítást, erősítést ad aggodalmaink, félelmeink közepette. A szigetekből álló ország lakói vallják, hirdetik, hogy van szilárd, biztos pontja ennek a világnak, akire építhetünk. Érdekes módon, bár a téma már nyolc esztendeje ki lett választva, mégis aktuális. A világimanapi szervezet tagjai ugyanis még 2013-ban, a New Yorkban megtartott nagygyűlésen hozták meg a döntésüket arról, hogy 2021-re vonatkozóan mely ország foglalkozhat a liturgiával. A vanuatui asszonyok ezért már évekkel ezelőtt megfogalmazták bizonyságtételeiket, imádságaikat. A címlapképnek választott festmény, Juliette Pita alkotása pedig a néhány éve a szigeteken komoly pusztítást végzett Pam ciklont örökítette meg.

A váradolaszi református templomban vasárnap délután tartott istentiszteleten közreműködött a gyülekezet néhány nőtagja (Dénes Éva, Vura Ottilia, Petrucz Izabella, Virág Éva, Dombi Anna, Dénes Zselyke és Kányádi Lilla), valamint Meleg Vilmos színművész, ezúttal presbiteri minőségében is. Az orgonánál Jakó Sándor kántor szolgált, a műszaki hátteret Dénes Péter biztosította.

Vanuatu államról Dénes Éva tartott vetített képes előadást. Többek közt megtudtuk, hogy egy Y alakú országról van szó, melynek 85 szigetéből 65 lakott. Budapestről repülővel 15.600 kilométert kell megtegyünk ahhoz, hogy 40 órával később az Ausztráliától keletre és Új-Zélandtól északra található Vanuatu földjére lépjünk. Lélekszáma 267 ezer, fővárosa Port Vila, és sokszor sújtják természeti katasztrófák (ciklonok, vulkánkitörések, földrengések). A lakosság szegény, földműveléssel, állattartással, zöldségtermesztéssel foglalkozik. Nagy a halandóság a gyermekek és a nők körében, már az alapfokú oktatás fizetős és nem kötelező. A kulturális élet egyik jellegzetessége évszázadok óta a „szárazföldi búvárkodás”, ami nem más, mint a bungee-jumping elődje. Miközben a nők dolgoznak, a férfiak fatornyokból ugrabugrálnak le, kötéllel a lábaikon úgy, hogy a fejük búbja súrolja a földet. Viszont ők ezt nem szórakozásnak tekintik, hanem hagyományőrzésnek, és azért csinálják, mert szerintük így termékenyítik meg a földet. Régebben ezért csak tavasszal művelték ezt a rituálét, de manapság a turisták kedvéért egész nyáron is…

Igehirdetésében Nacsádiné Csuka Melinda lelkész azt emelte ki, hogy mindannyian építkezünk, ha mást nem, a saját életünket. Ahogy a hegyi beszéd záró szavai is utalnak rá, lehetünk bölcsek és bolondok is, miközben építkezünk. Baj van, ha az alapvetés Isten nélküli, hiszen életünk házának Jézus kell legyen a fundamentuma, és akkor jöhet bármilyen vész, a falak stabilak maradnak.

Az ünneplők az adakozásukkal ebben az évben egy Vanuatun élő fiatal magyar missziós házaspár, Greizer Miklós és Göllner Zsófia szolgálatát segítették és támogatták, akik az ottani templom mellett, egy gyülekezeti ház építését szeretnék elkezdeni, ahol az asszonyok ima- és igeolvasói összejöveteleket tarthatnak.