Kedves Mari!

Hideg zuhanyként ért a hír arról, hogy elköltöztél. Most talán még nem is fogom fel, hiszen ha hazatérek Nagyváradra és elindulok a megszokott úton, mint annyiszor a Biharfüred utcába még remélem, hogy Kevin a kutyád csaholva –ugatva, te pedig szelíd mosollyal az arcodon fogadsz a meseházikóba.

Egy szoros ölelés a kapuban, közben te ismét megjegyzed, mint mindig, hogy mekkora mamut vagyok melletted és aztán felmegyünk beszélgetni. Arról, hogy-hogy vagyok, mit csinálok és megint milyen ötlettel rukkoltam elő.
Tanítványodként kezdtem és az is maradtam. Emlékszem az első találkozásra, amikor édesanyám unszolására felmentünk hozzád és meghallgattál, majd azt mondtad, hogy látsz bennem tehetséget, csak el kell dönteni, hogy mit akarok. Talán még ma sem tudom pontosan, hogy mit akarok, de akkor beléd kapaszkodtam és hagytam, hogy elindíts egy úton, amiről még igazán én sem tudtam hová vezet. A kicsi szoba közepén a kanapé és az asztal között állva mondtam a verset, te pedig szelíd tekintettel hallgattál. Soha nem teremtettél le, inkább csak dorgáltál pedig hányszor megérdemeltem volna. Az első sikertelen felvételi után te tartottad bennem a lelket már-már anyai szeretettel és gondoskodással, és húztál tovább. Pedig neked sem volt egyszerű.
A színház és a színpad, ami számodra olyan sokat jelentett nem volt mindig kegyes hozzád. 2008-ban ünnepeltük pályakezdésednek harmincadik évfordulóját. Nem úgy, ahogy illett volna, egy szereppel, hanem rendezéssel. Ugyanis miután felkerültem Kolozsvárra, a színművészetire mi tovább dolgoztunk. Én hoztam az ötletet te pedig segítettél annak megvalósításában. Először egy Ady estet rendeztél, amit a Lorántffy Zsuzsanna egyházi központban mutattunk be, majd a te hatásodnak is köszönhetően egy Brecht versekből és prózából álló előadást rendeztél. Dobszó az éjszakában, ez volt a címe és ezzel ünnepeltünk téged.
A színház volt az életed, és ha számkivetett is voltál a szakmádban nem tudtál soha hátat fordítani neki. A színház volt a mindened és ezért mindegy volt, hogy mellőzött vagy szeretett, te akkor is csak ezzel akartál foglalkozni. Sokunkat indítottál el ezen a pályán és vezetgettél, irányítgattál és tanítottál meg saját példád által a legfontosabbra, ami ebben a szakmában elengedhetetlen, az alázatra.
Soha nem felejtem el, de szerintem te se azt az alkalmat, amikor A bátor nyúl című prózát gyakoroltuk a felvételire a szobádban, ahol amúgy is kevés volt a hely. A nagy haláljelenet közben egyszerre sikerült bevernem a lábam az asztalba és a fejem a fiókba. S miután valahogy sikerült padlót fognom és mozdulatlanul feküdtem a földön, Kevin feltápászkodott mellőled és odajött hozzám, megbökött az orrával, majd nyalogatni kezdte az arcomat. Ezzel pedig teljesen tönkretette a jelenetemet viszont még ma is emlékszem, milyen jól szórakoztál ezen a helyzeten.
Remélem, hogy ahova költöztél rendelkezik egy hasonló otthonos kis szobával, mert ötleteim vannak és a segítségedre is szükségem lenne.

tanítványod,
Vetési Nándor

Kolozsvár, 2014. augusztus 7.