Kazinczy életéről szóló filmet mutattak be Semjénben

A közönség első sorában Szili Katalin, jobbján Cseke Attila szenátor, balján Petneházy Attila miniszteri biztos
A közönség első sorában Szili Katalin, jobbján Cseke Attila szenátor, balján Petneházy Attila miniszteri biztos
A Jót s jól. Kazinczy Ferenc emlékezete című dokumentumfilm ünnepélyes bemutatójára került sor kedden délután a nyelvújító szülőhelyén, Érsemjénben. A filmnek lesz egy bemutatója Széphalmon is, és több módon is elérhető lesz az érdeklődők számára.

A Fráter Lóránd Művelődési Házban sorra került esemény, a Magyar Kultúra napja lévén, a Himnusz éneklésével kezdődött, majd az Ezüstperje néptánccsoport műsorát láthattuk. Ennek elején Balazsi Beáta, a csoport tagja olvasta fel azt a „levelet”, melyet egy pályázatra még 2012-ben fogalmazott (meg is nyerve azt), benne mintegy jelentést téve a „tekintetes úrnak”, vagyis Kazinczy Ferencnek arról, miként őrzik örökségét Érsemjénben. Utána a tánccsoport adta elő erre az alkalomra összeállított műsorát, melyben a kimondott magyar szó szépségét ötvözték a magyar néptánc nem kevésbe szép lépéseivel. Utánuk a nyelvújító nevét viselő helyi iskola három diákja szavalt, bizonyítva: a mai diákok is őrzik azt a bizonyos örökséget. Ezek után vette át a szót Balazsi József polgármester, köszöntve a vendégeket: Szili Katalin autonómiaügyi miniszterelnöki megbízottat, Demeter Katalin konzult, Petneházy Attila magyar-magyar kulturális kapcsolatokért felelős miniszteri biztost, Telegdi Andrea külgazdasági attasét, Cseke Attila szenátort, a Bihar megyei RMDSZ elnökét, a Kazinczy Ferenc Társaság képviseletében Fehér Józsefet és Kiss Endrét, nem utolsó sorban a film készítőit, a Debreceni Médiacentrum munkatársait.

„Határtalanul magyarok”

A polgármester beszédében egyebek mellett helyi vonatkozású történelmi eseménynek nevezte a filmbemutatót, mely kapcsán egyik szeme sír, mivel szerinte sokfelé megfeledkeznek Kazinczy nagyságáról, ám másik szeme nevet, mert érezni, hogy figyelnek ránk az anyaországból. Kifejtette: Kazinczy örökségét őrizni kötelességünk, mert mi, a hátárnak ezen az oldalán élők nem határon túli magyarok, hanem határtalanul magyarok vagyunk. Szili Katalin beszédében különleges helynek nevezte az Érmelléket, mivel számos nagyságot adott a nemzetnek, közülük például ismerte is Csiha Kálmán néhai püspököt, amit nagy megtiszteltetésnek nevezett. Úgy vélte, hogy 2010 után új korszak kezdődött a magyarság életében, a mai magyar kormány intézkedéseiből az érződik, hogy újra egy a nemzet, miközben mindenkinek szülőföldjén kellene boldogulni, ott szerezni meg a tudást, használni szabadon anyanyelvét, mindezt úgy, hogy megőrizze egyediségét. Cseke Attila szerint a Magyar Kultúra Ünnepe nemcsak a magyarságnak kell fontos legyen, mivel a magyar értékrendszer bármikor bármely nemzet számára vállalható, így az is fontos, hogy értékeinket ne csak mi magunknak, de másoknak is megmutassuk. Semjén az a hely, ahol nagy emberek születtek, de akik nem csak a semjénieké, s akik emlékét felelősségteljesen ápolják a községben, mondta a politikus.

Tudományos igénnyel

Fehér József a Kazinczy Társaság gratulációját tolmácsolta a helyieknek, a szervezet volt elnökeként. A felszólalók közül Vojtkó Ferenc, a bemutatott film rendezője volt a legrövidebb, csupán bemutatta alkotótársait, mondván: az érdem közös. Ezután került sor a 49 perces dokumentumfilm levetítésére, melyről Csorba Sándor, a Pro Semjén Alapítvány elnöke lapunknak elmondta: az elkészítés támogatására a Nemzetpolitikai Államtitkársághoz pályáztak, sikerrel, a kivitelezést pedig a Debreceni Médiacentrumra bízták, hiszen korábban már sikeresen együttműködtek a Csiha Kálmánról szólt film kapcsán. A film tudományos igényű, de nem tudományos magasságokban szárnyaló, egy életrajz, bemutatva, miért jelentős alakja Kazinczy Ferenc a magyar kultúrának. „Kazinczy nem csak Semjéné, de büszkék vagyunk rá, ezért is indult el a film készítésének kezdeményezése”, fogalmazott Csorba Sándor. Mint megtudtuk, a filmnek lesz egy bemutatója Széphalmon (Kazinczy egykori lakhelyén, melynek ezt a nevet is ő adta, manapság Sátoraljaújhely városrésze), később a közmédia rendelkezésére bocsátják, de elérhetővé teszik a youtube internetes videómegosztón is.

Rencz Csaba