Katonásan próbáltak túlélni

Katonásan próbáltak túlélni
Szeptember 2-4. között túlélő és önvédelmi tábort szerveztek Vársonkolyoson, huszonhat résztvevővel. A résztvevők alapfokú elsősegély nyújtási ismeretekkel gazdagodtak, a program fix volt.

Tripa Ferenc főszervező, klubvezető arról számolt be az Erdély Online-nak, hogy a Survival & Military Self Defence Camp elnevezésű túlélő és önvédelmi tábort második alkalommal rendezték meg, két évvel ezelőtt volt az első. A helyszín Vársonkolyos volt, a Bihar Megyei Ifjúsági és Sportigazgatóság által működtetett létesítmény és környéke. Gyermekek és felnőttek is jelen voltak, a rendezvény pedig katonásan zajlott. Akárcsak egy laktanyában, nem volt kecmec: az ébresztő és a sorakozó 6 órakor volt, melyet reggeli torna követett, aztán a kiképzők ellenőrizték a szobákat, a ruházatot, a felszereléseket. Mindenki egyforma viseletben kellett legyen, a szervezők csináltattak külön trikókat. A programban szerepeltek többek közt hegymászási gyakorlatok, kötélen való mászás egyik fáról a másikra, ereszkedés sziklás környezetben. A résztvevők airsoft fegyverekkel is lőttek, pisztollyal és puskával, egy elkülönített részen. Öt kiképző irányításával történtek mindezek, akik egytől egyig elismert tékvandó edzők, illetve versenyzők.

A táborlakók emellett alapfokú elsősegély nyújtási ismeretekkel is gazdagodtak, megtanulták például, hogy kötél segítségével miként lehet bizonyos kötéseket csinálni, hogyan kell helytállniuk válsághelyzetekben. Íjazás is volt, külön a gyermekeknek és külön a felnőtteknek. Éjszaka elvitték őket az erdőbe, és nappali hegymászás is volt. Ezenkívül naponta két alkalommal katonai önvédelmi edzést tartottak nekik, aminek fegyveres és fegyver nélküli támadás esetén egyaránt a hasznát vehetik.

Hasznát veszik

A táborban amúgy három olyan család is részt vett, amelyek korábban semmilyen fizikai alapkiképzésben nem részesültek, az ismerőseiktől hallottak a rendezvényről. Ennek ellenére bírták az iramot, bár az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy olyan gyorsan peregtek az események, hogy nem is maradt sok idejük a gondolkodásra, az elmélkedésre. Az egész napos program ugyanis fix volt, szinte percre pontosan lebontva, reggel 6 órától este 11 óráig.

A rendezvény abból a szempontból is hasznosnak bizonyult, hogy napjainkban kevesen fordítanak időt a sportolásra, a természetjárásra, és itt erre is lehetőség nyílt. Ugyanakkor a résztvevők olyan új dolgokat is kipróbáltak, melyeket máshol, máskor nem tudnak. Mert most őszintén: mikor fordult elő az Önökkel utoljára, hogy egy kifeszített kötélen másztak, vagy leereszkedtek egy sziklahasadékba? A lövészet is nagy élmény volt, és az se zavarta különösebben a jelentkezőket, hogy gázmaszkban vajmi keveset láttak. A szülők annak is örültek, hogy minden gyermek be kellett vesse maga után az ágyát, a szobákban pedig egész nap rend és tisztaság kellett legyen.

Amúgy az utóbbi időben Romániában eléggé divat lett az ilyen típusú események megszervezése, öt-hat cég, illetve sportegyesület foglalkozik ezzel, és külföldön is nagyon menő, csak ott inkább az elsősegély nyújtásra és a természetjárásra összpontosítanak, nálunk azonban komplexebb és katonásabb. Akinek pedig ezek után kedve szottyant egy ilyen táborban való részvételre- vagy esetleg a családját és az ismerőseit nevezné be- azok számára jó hírrel szolgálhatunk: amennyiben az időjárás megengedi, illetve a tékvandó versenyek időpontjainak függvényében októberben valószínűleg ismét szerveznek egyet. Anyagilag nem kerül sokba- csak a szállást és az étkezést kell megfizetni-, és azok is feliratkozhatnak, akik már voltak, ugyanis a feladatokat bővítik, színesítik, nem csak ugyanazok a különböző alkalmakkor.

Ciucur Losonczi Antonius



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter