Katonamintás ruhába volt öltözve a betörő

Képünk illusztráció
Képünk illusztráció
Május közepén törtek be egy brit vállalat európai menedzserének Oncsa negyedi otthonába, a férfi, R.C. nem volt otthon, az eset a feleségét és a gyermekét érintette.

A betörés, lopás részleteiről már beszámoltunk – újabb információk derültek ki ez esetről. Az adott napon az asszony egyedül volt otthon gyermekével, amikor az autójával be akart állni az udvarra, akkor rontott rájuk az elkövető. A nőt megbilincselte, a gyermeket pedig halállal fenyegette. Sajtóinformációk szerint az ismeretlen rabló 15 ezer eurót vitt el, egy mobiltelefont, valamint a ház előtt parkoló autót, melyet egyébként nem sokkal később a Rogériuszon találtak meg.

Titkolózás

Mint kiderült, a férfi sötét, katonamintás ruhába volt öltözve, amelyen a Poliția (rendőrség) felirat szerepelt, valószínűleg azért volt így öltözve, hogy ne keltsen túl nagy feltűnést. R.C. szomszédai elmondták, hogy az eset óta nem érzik magukat biztonságban. A rendőrség az esetről először nem is adott tájékoztatást, később egy rövid közleményt mégis kiadtak, a bíróság sem részletezte az ügyet, a nyomozás érdekeire hivatkoztak.