Kártérítés fogvatartottaknak, politikai elítélteknek

Kártérítés fogvatartottaknak, politikai elítélteknek
Bihar megye – Olvasóink érdeklődése nyomán utánajártunk: fogságban volt, vagy politikai üldözött hozzátartozóik után kártérítést fizet(het) az állam. A Ruhama Alapítvány irodájában ingyenes útbaigazítással szolgálnak.

Olvasóinktól „begyűjtött” információk és kérdések alapján jártunk utána, miként is lehet állami kártérítéshez jutni azoknak – vagy hozzátartozóiknak – akik fogságban voltak a háború után, illetve politikai indíttatású üldöztetésnek volt kitéve. Mint megtudtuk, a Ruhama Alapítványnál ingyenesen lehet informálódni.
 
Még két évig
 
A Ruhama Alapítvány 2002–ben hozta létre tanácsadási irodáját, melyet különböző gondokkal kereshet fel bárki, tudtuk meg Ana Turcaşjogtanácsostól. Különösen sokakat érdekel a 2009/221–es törvény, mely az államtól kapható kártérítésekkel foglalkozik az 1945 és 1989 közötti politikai elítéltek, fogvatartottak esetében. Az ügymenet (melynek levezetésére a törvény hatálybalépésétől kezdve 3 év áll rendelkezésre, vagyis 2012–ben jár le) jogi eljárás indítását feltételezi, melyben a Pénzügyminisztérium képviseli az államot. Az eljárást a Bihar megyei bíróságon kell elindítani, és nem kell bélyegilletéket fizetni.
 
Jogosultak, összegek
 
A jogosult személyek (illetve azok leszármazottai második fokig): politikai elítéltek, kitelepítettek (akár vagyonelkobzással, akár anélkül) és/vagy kényszermunkára ítéltek, illetve 1945 után háborús fogságban tartottak. A kártérítés összege 2500 és 10 ezer euró között változhat annak függvényében, hogy: maga a károsult vagy leszármazottja kéri–e; mennyi ideig tartott a fogvatartás/kitelepítés. További információ és ingyenes jogi eligazítás kérhető Nagyváradon, a Gen.Magheru (Sztaroveszky) út 21. szám alatt (159–es ajtó), hétfőn és szerdán 11 és 17, kedden, csütörtökön és pénteken 8 és 14 óra között, az említett tanácsadási irodában.