Karrier Expót szerveznek a nagyváradi PKE-n

Karrier Expót szerveznek a nagyváradi PKE-n
A felsőfokú végzettséggel rendelkező fiatalok elhelyezkedését szeretnék segíteni azzal a Karrier Expóval, amelyet március 23–24-én szerveznek meg a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen.

 

 

 

Múlt szerdáig mintegy huszonöt cég jelezte részvételi szándékát a Karrier Expón, amelyet ezen a héten pénteken és szombaton szervez meg a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem keretében működő Janus Pannonius Szakkollégium, a PKE vezetőségének a támogatásával. A vállalkozások zöme a partiumi régióban fejti ki tevékenységét, de lesz például magyarországi résztvevő is, tudtuk meg a szervezők részéről Kinter Tündétől és Györbiró Andrástól, a PKE oktatóitól. És hogy hogyan született az expó ötlete? A Janus Pannonius Szakkollégium egyik alappillére a társadalmi felelősségvállalás, a magas arányú munkanélküliség pedig motiválta azt, hogy valamiképpen megpróbáljanak segíteni egy valódi kapcsolat kialakításában a pályakezdő fiatalok és az alkalmazók között, mondta Györbiró András. Ezenfelül a PKE-t népszerűsítő körutakon egyre gyakrabban szembesültek azzal a kérdéssel a diákok részéről, hogy milyen esélyek vannak az elhelyezkedésre, egyáltalán, lehet-e érvényesülni a magyar egyetem által kibocsájtott diplomával. A Karrier Expóval is szeretnék megmutatni azt, hogy ez lehetséges, igenis van kereslet a Partiumi Keresztény Egyetemen oklevelet szerző fiatalok iránt, mondták a szervezők.

 

 

Mintegy száz munkahely

 

 

A felkínált munkahelyek száma százra tehető és a legkülönbözőbb területeket öleli fel: kereskedelem, alapítványok, önkormányzatok, autószalonok, információs technológia stb. Többek között közgazdászok, szociológusok, bölcsészek figyelmébe ajánlják az expót a szervezők, akik szerint ha nem is sikerül most azonnal elhelyezkedni valamelyik cégnél, az önéletrajzok leadása, a személyes beszélgetés elősegítheti az esetleges jövőbeni alkalmazást. Mint megtudtuk, a felkeresett cégek nagyon nyitottak voltak a kezdeményezés iránt, az eddigi visszajelzések alapján pedig ezres nagyságrendű részvételre lehet számítani az elhelyezkedni kívánók részéről – emiatt is fennáll a szándéka annak, hogy akár hagyományt is teremtsenek a Karrier Expóból. A rendezvény nem csupán a már egyetemet végzetteknek ajánlott, hanem a diákoknak is, hiszen nekik is hasznos lehet megismerni a valós munkaerő piaci elvárásokat. Az expó keretében fog működni karrier tanácsadás is, a standoknál szóba lehet állni a különböző cégek képviselőivel, a szervezők pedig ezúton is azt tanácsolják mindenkinek, hogy több nyelven megírt, több példányban elkészített motivációs levelet és fényképpel, elérhetőségekkel ellátott önéletrajzokat hozzanak magukkal.

 

 

A program

 

 

A magyarországi Balassi Intézet és a Nemzetközi Erőforrás Minisztérium támogatásával megvalósuló, a PKE dísztermében és előterében megszervezett rendezvényre a belépés ingyenes és semmilyen előzetes regisztráció nem szükséges hozzá. A rendezvény hivatalos megnyitójára pénteken reggel 9 órakor kerül sor, ezt követően 17 óráig tart a program, szombaton pedig ugyancsak 9–17 óra között várják az érdeklődőket az első nagyváradi Karrier Expón.

 

Tököli Magdolna