Károli Gáspár Napok

Nagykároly – Ötven külföldi vendéget várnak az idei Károli Gáspár Napokra, a nagykárolyi Belvárosi és Kertvárosi Egyházközség tagjai. Mivel idén a Biblia Évét ünneplik, a Károli napok rendezvényei is ennek jegyében zajlanak majd.

Károli Gáspár Napok immár a nyolcadik alkalommal kerülnek megrendezésre. Hasonlóan a korábbi évekhez, idén is közösen rendezi a két nagykárolyi egyházközség az ünnepséget. Tavaly a magyarországiak voltak a rendezvény házigazdái, idén a nagykárolyiakon a rendezés sora. A kétnapos ünnepségre magyarországi vendégek is érkeznek: Göncről és Vizsolyból. Szombat délután, 19.30–tól ünnepélyes megnyitóra kerül sor, majd a vendégek elszállásolására.

Vasárnap a Református Templomban az istentiszteletet követően kerül sor az ünnepi műsorra. Sipos Vizaknai Gergely vizsolyi lelkipásztor szól majd az egybegyűltekhez, valamint Ft. Tőkés László a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, EP képviselő. Jelen lesz az eseményen Csűry István helyettes püspök és Mózes Árpád, nyugalmazott nagykárolyi evangélikus püspök. Az ünnepséget követően megkoszorúzzák a bibliafordító Károli Gáspár, templomkertben lévő mellszobrát is.