Karitatív est kék léggömbökkel

Karitatív est kék léggömbökkel
Együtt az autizmusért címmel karitatív estet szervezett szombaton a Bihar megyei SOS Autizmus Egyesület. Kék fényben pompázott az étterem.


Mintegy 240 meghívott gyűlt össze nagyváradi Coloseum étteremben, ahol zenével, tánccal, finom falatokkal várták azokat, akik adakozni kívántak. A rendezvény során tombolát lehetett vásárolni, illetve kék színű, gázzal töltött léggömböket. Maga az épületet is kék fényben fürdött – a kék szín jelképezi ugyanis az autizmust. A világító léggömböket később szélnek eresztették.

A fellépőket Mihai Dacin konferálta be, többek között Lupu és Cornelia Rednic, a Cool Style tánccsoport, Radu Moş, Sferlea Alex szórakoztatta a közönséget. Az est során árverés is volt – egyebek mellett az Internationale Milano labdarúgóinak aláírásával ellátott labdára, százéves népi öltözékre, gyöngyökből készült nyakékekre lehetett licitálni.

Amint Mihai Dacin ismertette, az egyesület 2007-ben jött létre tizennégy szülő kezdeményezése nyomán, s tavaly, Arina Moş, a Nagyváradi Szociális és Közösségi Ügyek Hivatala vezetőjének támogatásával egy nappali központot kaptak, ahol a gyerekek és fiatalok terápiáját és foglalkoztatását tudják biztosítani – viszont mindehhez pénzre van szükségük.

Vasárnap még nem lehetett tudni, mennyi pénz gyűlt össze. Simona Zlibuţ, az egyesület elnöke kérdésünkre elmondta: a későbbiekben fogják majd összeszámolni, mindenesetre nagyon örül annak, hogy sokan tettek eleget a meghívásuknak.

Neumann Andrea



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter