Karcsi, Károly, Károly elvtárs, Károly úr

Karcsi, Károly, Károly elvtárs, Károly úr
Az alábbi írás anyagát évekkel előbb vettem fel azzal a kikötéssel, hogy csak a riportalanyom halála után közöljem. Ezt az ígértet megtartottam. Az akkor megfogalmazottakat félretettem, és ott is felejtettem. Az utóbbi idők eseményeinek menete arra késztet, közöljem, úgy ahogy annak idején elkészült. A beszélgető partnerem Sos Manea Károly volt.

Valamikor réges-régen Karcsi a Református Kollégiumban, felettem levő osztályban járt. Nekik és évfolyamtársainak adta meg a sors, hogy utolsó ballagók, legyenek, akik a több évszázados Református Kollégiumban végeztek. 1948-ban államosították az ősi iskolát. Mi, kicsik nem nagyon értettük, mi is történik körülöttünk. A végzősök azért valamicskét már jobban „kapirgáltak” a dolgok körül. Karcsi már akkor a jó szervezők közé tartozott, hallgattak rá a kollégái. Az alsóbb osztályosok, csodáltuk a nagyokat. Ha csak lehetett valahogy úgy intéztük a játékainkat, hogy mindig a közelükben legyünk.
Karcsi sikeresen felvételizik a Bolyai Tudományegyetem Kémia karára. Amikor elvégzi, tanár lesz. Egy évet tanít. Elhelyezkedik az iparban, mert itt nagyobb a fizetés. Károly rájön arra, hogy az iparban, nem elég a kémia tudása, ami van, hanem jobban kellene, ismerje a gépeket. Beiratkozik a Műszaki Egyetemre. Közben megnősül. És elveszi „Kolozsvár legszebb nőjét”. A feleség biztos támasz a tanulási időben, mert munka mellett, tanulni kellett. Az órák látogatása kötelező volt. Károly teljes erőbedobással tanult és dolgozott.
Amikor befejezte az egyetemet, már szekciófőnök. Ekkor találkoztunk újra. Károly elvtárs, mint szekciófelelős és én, mint riporter. Károly elvtárs felismeri bennem a hajdani szőke, hullámos hajú kisdiákot. Minden helyzetben magyarul szólt hozzám. Az interjúkat is magyarul mondta el. Talán ez volt az az idő, amikor barátságunk kialakult. Tudta, megbízhat bennem, és olyasmiket is elmondott, amit nem lehetett publikálni. Közben a párt utasítására a gyár igazgatója lett. A Kolozs megyei gazdasági titkárt felvitték Bukarestbe. Keresvén utódját, Károly elvtársat is megkérdezték, mit tenne, ha őt javasolnák erre a tisztségre. Tudván azt, hogy ő magyar, tehát nincs sok esélye arra, hogy ilyen funkciót a megyében betöltsön, azzal a szándékkal, hogy könnyít az eljövendő gazdasági titkárnak, becsületesen kipakol, mindazzal, amit kellene tenni az eljövendőkben, ha azt akarják, hogy Kolozs megye gazdasági élete minél jobban fellendüljön.
A bukaresti elvtársak a jelöltek meghallgatása után úgy határoztak, hogy Kolozs megye új gazdasági titkára Károly elvtárs legyen. Apelláta a határozat ellen nem lehetett, mert az már, mint párthatározat érkezett meg Kolozsvárra. Károly elvtársnak el kellett hagynia a jól menő gyárvezetést és beköltöznie a Román Kommunista Párt kolozsvári székhelyére, mint megyei és városi gazdasági titkár. Tulajdonképpen önakaratán kívül vált a híres, és hírhedt nomenklatúra tagjává. Az alkalmazkodás nem volt könnyű dolog, mert a tényleg szép családi életet élők, már nem tehették azt, amit addig megtehettek. Mondjak egy példát. Szokásuk volt vasárnaponként Kolozsvár Főterén körbe sétálni, majd beültek egy cukrászdába, kávézni. Ilyenkor találkoztak a régebbi barátokkal, ismerősökkel, elbeszélgettek erről, arról. Az első titkár magához hívatta, a nemrég kinevezett gazdasági titkárt. Ezt a funkciót egyébként abban az időben mindig magyar származású egyén töltött be. Ez volt az a várta a párt apparátusban, ahol nem nagyon lehetett handabandázással a dolgokat elintézni. Mosolyogva leültette, és megkérdezte, hogyan érzi magát új tisztségében, ami bizalmi állás. Majd a beszélgetés egyik momentumában megkérdezte tőle, van otthon nekik kávéjuk, mert ha nincs, akkor a gazdasági osztály által küldhet nekik egy mázsányit is, és nem kell beülniük minden vasárnap délelőtt a főtéri cukrászdába, ahol különböző emberek zaklatásának van kitéve. Ellenkezni nem lehetett. Az államvédelmi osztály jelentései alapján ez a helyzet, márpedig a Román Kommunista Párt megvédi felelős pozícióban levő embereit. Károly elvtársék életében lezárult egy nagyon kedves korszak. Károly elvtársnak bizonyítani, kell. Komolyan beleveti magát a munkába, hiszen ő nem blattolhatott. Neki számokkal, érzékelhető adatokkal, tényekkel kellett építenie a virágzó jövőt. A megye harmadik embere volt. Összesen öt ember irányította a megye gazdasági, tudományos, kulturális és politikai életét. Az övé volt az a hatáskör, amelyet a legkonkrétabban megfogalmaztak. Pont az ő idejére estek a nagyobb beruházások. A beruházások mindig úgy történtek, hogy a megyei gyárigazgatók tettek javaslatokat. Ezeket összevetették azzal, amit a megye vezetői láthattak Bukarestbe a különböző intézményeknél. Egyébként központilag határozták el, hova építenek ipari fejlesztési központokat, ott határozták meg, mi szükséges a különböző megyéknek. Ebből a periódusából azt sajnálja, hogy azt a kiscsapágy gyárat, amit Alexandriában építettek fel, nem tudta Torda és Aranyosgyéres között felépíteni, holott Aranyosgyéresen acélt gyártottak, és lett volna elég női munkaerő is. Sajnos nagyobb erők voltak azok, akik politikai meggondolásból Alexandriába helyezték ezt a kiscsapágy gyárat. A kolozsvári nehéz gépgyárat, azért építették fel, mert központi program irányítása szerint be kellett hozni Kolozsvárra legalább 30 ezer embert. Ez tulajdonképpen egy központilag irányított migrációs program volt. Mivel a központ megtudhatta, hogy a nehéz gépgyárral kapcsolatban ellenállás van, ezért a kiskazán gyárat kezdték el felépíteni. Termékeire a piac is biztosítva volt.
A gazdasági problémákat az akkori idők legjobb ismerői tanították. Ami akkor és szerinte most is nagy hiányosság, hogy nem helyeznek kellő hangsúlyt a kutatásokra. A szellemi tőkével rendelkező embereket kellene összegyűjteni. Még arra sem figyelnek, hogy vannak egyének, akik külföldi megmérettetés után haza jönnek és nem is törődnek velük. Nincs rá szükségünk? Kolozs megye mindenik gyára haszonnal dolgozott, sőt volt olyan nem is egy üzeme, amely komoly export jövedelmet mutatott fel. Minden évben pontosan tudni lehetett, mit adott Kolozs megye az államkasszába. Ezért az sem volt titok, hogy mit kapott vissza. Évente legalább ötször többet adott az államkasszába, mint amennyit visszakapott, s ha ezt szóvá tették, akkor a válasz az volt, hogy legyenek olyan jó hazafiak, hogy az elmaradt részeket, mint Moldva, Muntenia, Dobrudzsa vagy a többieket segítsék.
Az események menete meggyőzte őt arról: Ahhoz, hogy valaki vezető ember legyen, annak mind szellemileg, mind fizikailag egészségesnek kell lennie. Nála is eljött az idő, hogy nyugodalmasabb, kevesebb feszültséggel járó tisztséget fogadjon el. A kolozsváriak jól ismerték, tudták mit tett, és ezért tisztelték.
Az 1989-es események után elsők között iratkozott be az RMDSZ Kolozs megyei szervezetébe. Szerinte az akkori RMDSZ vezetők össze kellett volna, hívják, mindazokat a magyar egyéneket, akik bizonyos tapasztalattal rendelkeztek az államapparátusban, és tőlük megkérdezni, mik legyenek azok a lépések melyek elkerülhetetlenek a gazdasági élet további menetében. Kimehetett megint feleségével a Főtérre, és körbe sétálhatták, majd beülhettek a cukrászdába egy kávéra. Ma is kimehet az utcára, mert amit életében tett, azért nem kell lehajtania fejét. Azért dolgozott, hogy életünk valamivel jobb legyen. Soha nem tagadta meg hajdani iskolája a Református Kollégium szellemét. A becsületesen, tisztességesen elvégzett munka és a felebaráti szeretet, tisztelet. Ma már Károly úr. Úr, mert mindig is becsülte azt, aki tette tisztességgel feladatát.

Csomafáy Ferenc



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter