A rövid megnyitót hosszú, intenzív edzés követte
Hétfő délután a Nagykárolyi 3-as Számú Általános Iskola sporttermében ünnepélyes keretek között megnyílt a Nagykárolyi Karate Do Sportegyesület idei edzőtábora. Az eseményen Dr. Fazekas György edző üdvözölte a jelenlévőket, majd felszólalt Radu Ioan a FRKAMA-szövetség alelnöke, aki amellett, hogy elismerését fejezte ki a nagykárolyi klub munkája iránt, az edzőtábor fontosságát is kihangsúlyozta. Dan Deac, FRKAMA-elnök is egyetértését fejezte ki, majd biztosította a szervezőket arról, hogy a nagykárolyi tábort is felveszik a szövetség naptárába. Ezt követően felszólalt az Olaszországból érkezett Mirio Mannini 8 danos nagymester is, aki Rodolfo Banconéval közösen fogja vezetni az edzéseket a táborban. Mannini, aki egyben a FRKAMA-szövetség technikai igazgatója, kiemelte a nagykárolyi sportolók fejlődését és az eddigi edzőtáborokban zajlott hatékony munkát. A beszédek után Dr. Fazekas György részvételi diplomákat és könyveket nyújtott át a meghívottaknak, majd a két olasz nagymester vezetésével neki is vágtak a munkának a fiatalok. Az edzéseken természetesen a nagykárolyi klub edzői – Paşca Dorel, Dărăban Gheorghe, Dr. Fazekas György és Bács Csaba – is részt vettek.
Bartincki Lajos szervező szerint a táborban több, mint ötven romániai, magyarországi és olaszországi karatéka vesz részt. Célja hatékony felkészülést biztosítani az októberben sorra kerülő németországi világbajnokságra, valamint az augusztusi országos szelekcióra. Utóbbi eseményen Nagykárolyból kilenc sportoló lesz jelen: Batrincki Yvette, Ernyi Kinga, Fazekas Orsolya, Lupuţ Tímea, Maurer Kriszta, Tamaş Ecaterina, Bartincki Attila, Bács Máté és Ernyi Csaba.