Karácsonyi ünnepséget tartottak a PKE-n

Karácsonyi ünnepséget tartottak a PKE-n
Nagyvárad- Csütörtök este tartották a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében az idei karácsonyi ünnepséget. A történelmi egyházak képviselői és a PKE kórustagjai szolgáltak, betlehemes is volt.

 

 

A bensőséges hangulatú rendezvényen nem csupán felnőttek, hanem a tanárok és a tiszteletesek családjai, gyermekei is részt vettek. A megjelenteket: János-Szatmári Szabolcs rektort, a Tőkés Lászlót reprezentáló Antal Jánost, Tolnay István tanügyi előadótanácsost, az oktató és az adminisztratív személyzet tagjait, a történelmi egyházak és a PKED képviselőit, valamint a diákokat Ráksi Lajos egyetemi lelkész köszöntötte. A valós áldozatvállalás és szeretetnyilvánítás fontosságára hívta fel a figyelmet, kiemelve azt, hogy folytatódik a tavaly elkezdett cipősdoboznyi szeretet-akció, a micskei gyermekotthon és a cigánymissziós központ javára történő felajánlásokat december 19., hétfő déli 12 óráig várják a diákszervezet irodájába. Az alapforrásra való visszatekintésképpen a tiszteletes ezt követően a születés történetét olvasta fel Lukács evangéliumából. Ezután a Partiumi Keresztény Egyetem kórusa szolgált, Márkus Zoltán karnagy vezényletével, alkalomhoz illő Gárdonyi Zoltán-, Pátkai Imre-, Wolf Péter- és Berkesi Sándor-szerzemények csendültek fel.

 

Pusztakamarási betlehemes

 

Szabó Ervin római katolikus tisztelendő két történet elmesélésével azt hangsúlyozta ki: a karácsony egyik lényege, hogy először Isten szeretett bennünket, sorsközösséget vállalt velünk, lehajolt közénk és eljött szent fia révén. Teremtőnk bölcsességét bizonyítja, hogy kisbaba képében érkezett közénk, azt üzenve ezáltal, hogy senki se féljen. „Nyissuk ki szívünket Krisztus előtt és törekedjünk arra, hogy Isten itt maradjon köztünk”, tanácsolta. Csabay Árpád evangélikus-lutheránus lelkipásztor a Galatákhoz írt levél VI. részének 9-10-ik verseit idézte. Ő is egy történettel készült, mely arról szólt, hogy egy hideg téli estén, amikor két kisfiú az előttük tornyosuló hó miatt nem tudott hazamenni, hirtelen megjelent egy bácsi, aki mint egy személyi igazolvánnyal rendelkező angyal, eltakarította az útjukból a havat. Azt javasolta a lelkész: valahányszor alkalmunk adódik rá, mi is viselkedjünk ilyen angyalként, vagyis engedjünk a felebaráti szeretet, a szolidarítás és testvériség bíztatásának és segítsünk másokon, mert jobb adni, mint kapni. Buzogány-Csoma István unitárius lelkipásztor Lukács evangéliuma XI. részének 35. versét olvasta fel (Vigyázz tehát, hogy a benned levő világosság sötétséggé ne legyen!), azt ajánlva: a befele világító adventi gyertya fényével győzzük le a lelkünkben levő sötét éjszakát, hogy életünket beragyoghassa a betlehemi csillag.

A meghitt ünnepség pusztakamarási betlehemessel zárult, melyet a PKE Zene tanszékének hallgatói mutattak be.

 

Ciucur Losonczi Antonius