2011.12.28 14:02; Frissítve: 2011.12.28 15:32


Karácsonyi ünnepség Érsemjénben

Karácsonyi ünnepség Érsemjénben
Bihar megye – A 65. életévüket, illetve az aranylakodalmukat ünneplő párokat köszöntötték karácsony előtt Érsemjénben. Utóbbiak közül idén négy párnak gratulálhatott Balazsi József polgármester.

 

Mintegy karácsonyi ajándékként köszöntötte Érsemjén önkormányzata a község azon lakóit, akik betöltötték 65. életévüket, illetve azokat a párokat, akik 50. házassági évfordulójukat ünnepelhetik. A meghívottakkal megtelt a Fráter Lóránd Művelődési Ház nagyterme, ahol a megterített asztaloknál helyet foglalókat Balazsi József polgármester köszöntötte. Az elöljáró gratulált az ünnepelteknek, kiemelve, hogy manapság milyen elismerésre méltóak azok a házaspárok, akik, egykori esküjükhöz híven jóban-rosszban kitartva immár öt évtizede élnek egymás mellett. Az aranylakodalmasoknak nem csak a szép szavak szóltak, de ajándékot is átvehettek a polgármestertől: egy csokor virág és egy üveg pezsgő mellé 300 lejt rejtő boríték is járt, akik pedig átvehették: Czirják József és Ilona, Tasi Lajos és Rozália, Balog Mihály és Juliánna, illetve Cocerhan Gheorghe és Maria.

 

Ajándék előadás

 

A továbbiakban Csáki Márta református, Radu Sabău ortodox és Duma Sándor görög katolikus lelkélszek kértek áldást az ünnepeltek további életére. A helyi Ezüstperje csoport kisebb és nagyobb néptáncosai is kivették részüket az ünnepségből, ők kalotaszegi, ördöngősfüzesi és palatkai koreográfiákból álló műsort “csomagoltak” az ünnep hangulatához méltó keretbe, miközben a színpadra egy Ady-idézet volt kivetítve: “Az én kedves kis falumban / Karácsonykor / Magába száll minden lélek.” (Karácsony) A beszédek és a műsor után pedig már nem volt más hátra, mint elfogyasztani a háromfogásos vacsorát, melyet – és az egész ünnepséget – az ünnepeltek egyike köszönt meg mindannyiuk nevében a szervezőknek.

 

Rencz Csaba


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK ERDON Helyi hírek
Megvan a 35.000-ik igénylő
Nagyvárad- Csütörtök az RMDSZ váradi székházában emléklapot és egy könyvet vehetett át Dobi István, aki a [...] tovább »
A változtatás igénye
Véleményem szerint sokkal könnyebb beszélni, mint tenni. A szó elszáll, a tettből mégis, maradhat valami. [...] tovább »
A lakosság gondjaira összpontosít az EMNP
Akadályoztatások dacára is folytatja a polgárok meghallgatásán alapuló korteshadjáratát Nagyváradon és Bihar [...] tovább »
Kullancsok ellen
Mivel az idén különösen sok esetben fordulnak orvoshoz kullancscsípés miatt Bihar megyei lakosok is, a megyei [...] tovább »
Hosszabb útvonal
Nagyvárad - Hétfőtől kezdve egészen június 22-ig a Nagyváradi Közszállítási Vállalat (OTL) kísérleti [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés