Karácsonyi műsorral zárták az évet

Karácsonyi műsorral zárták az évet
Már szokásossá vált ünnepi műsorát adta ajándékba karácsonykor az érsemjéni Ezüstperje néptánccsoport helyi közönségének. Amilyen jókedvűen zárták az óévet, legalább olyan vidáman kezdték az újat a táncosok.

Nem csak az számít hagyományosnak Érsemjénben, hogy a helyi néptánccsoport megtartja Ezüstperjés Karácsony című műsorát karácsony második napján, de az is, hogy erre az alkalomra zsúfolásig telik a Fráter Lóránd Művelődési Ház nézőtere. Nem volt ez másként 2015 karácsonyán sem, ami azt jelenti, hogy mintegy 270 személy foglalt helyet a székeken, az Ezüstperje tagjainak családtagjai, ismerősök, barátok, de természetesen nem csak semjéniek. Az Ezüstperje három korosztályban pergő-forgó táncosai mintegy másfél órás műsorral kedveskedtek a megjelenteknek. Az előadás első részében egy fényképes videó-összeállításban tekintettek vissza az egész évi tevékenységükre, fellépéseik helyszíneire, felkészítő próbáik pillanataira. A több száz fényképkocka pörgése néha meg-megállt, hogy a megörökített táncos emlékek és pillanatképek meg is elevenedjenek az ifjúsági és felnőtt csoport táncosai révén. Az emlékképek jól tükrözték az események jó hangulatát, míg a bemutatott tánckoreográfiák minden korosztály esetében megmutatták a táncosok felkészültségét, tánctudását.

Színpadról a jégre

Az évzáró műsor második részében az adventi ünnepi időszak mára már feledésbe merülő egyik népi szokása, a lucázás elevenedett meg a színpadon a legkisebbek előadásában, melyet a sok jókívánság mellett felcsíki táncok színesítettek. Az ifjúsági csoport több tájegység táncát koreografálta meg és vitte színpadra, többé-kevésbé ismert karácsonyi dalok és szavalatok kíséretében. Befejezésül a felnőtt csoport férfi tagjai újévi jókívánságokkal vonultak be a színpadra és párjaikkal együtt egy pergő ritmusú tánckoreográfiát adtak elő. Az ünnepi műsor egy közös énekléssel fejeződött be, majd ráadásnak egy jókedvből fakadó szatmári tánc kerekedett, melyben kicsik és nagyok egymással táncoltak színpadon és a színpad előtt. A csoportvezetők – Sütő Judit és Szabolcs – egész éves fáradozását úgy köszönte meg a csoport, hogy “megszavazott” nekik egy kis pihenést, pár napos kikapcsolódásra küldve őket egy közeli hétvégén. Amilyen jókedvűen zárták az elmúlt évet, legalább olyan vidáman kezdték az újat az “ezüstperjések” (legalábbis a csapat egy része), hiszen az elmúlt szombaton már közös korcsolyázáson voltak Debrecenben. Bebizonyosodott, hogy aki jó néptáncos, az akár még jó jégtáncos is lehet, ha sokat gyakorol.

Rencz Csaba



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter