Karácsonyi fényeket varázsoltak az óvodások szívébe

A Fénykövet református zenekar koncertezett tegnap óvodásoknak
A Fénykövet református zenekar koncertezett tegnap óvodásoknak
Az adventi időszak alkalmából a Fénykövet dicsőítő református zenekar óvodásoknak készült egy interaktív koncerttel, melynek Karácsonyi fények a címe. A koncerten a gyermekek is színpadra állhattak.


Gyermekzsivaj és kacagás töltötte meg tegnap a nagyváradi Ady Endre Elméleti Líceum dísztermét, ahol körülbelül 80 óvodás gyermek élvezhette a Fénykövet zenekar adventi koncertjét. A zenés rendezvény a 30-as és a 31-es számú óvodák óvónőinek szervezésében jött létre, hozzájuk csatlakoztak az orsolyások, partnerségben a 31-es óvodával. Mint megtudtuk, a szentjánosi Fénykövet zenekar körülbelül 2 és fél éve alakult, már többször léptek fel gyermekműsorral. A zenekar tagjai: Meleg Jutka (ének), Vad Katalin (ének), Puşcaş Carmen (ének), Kupás Tibor (billentyű), Vad László (gitár), Meleg Gergő (basszusgitár), Meleg Ferenc (dob és ütőhangszerek). Puşcaş Carmen, a zenekar tagja elmondta: a műsort úgy állították össze, hogy a gyermekek megértsék, mit jelent az adventi időszak és mi a karácsony igazi lényege, illetve azt, hogy ne csak az ajándékokat várják, hanem a szeretet és az öröm kerüljön középpontba ilyenkor. Hozzátette, hogy a műsor címe is erre utal: karácsonyi fényeket, jóságot, boldogságot, igét hirdessenek, mindent, amiről igazából szólnia kellene a decemberi ünnepeknek. A zenekar elnevezése is utal a fényre, valamint annak követésére. A megyében már több alkalommal szolgáltak, december 9-én pedig a szentjánosi kultúrotthonban lépnek fel egy zenés műsorral, 16 órától.

Zenés műsor

A zenekar tagjai még a műsor megkezdése előtt beszélgettek a gyermekekkel arról, hogy mit jelent az advent és a karácsony, valamint, hogy mit is ünneplünk ebben az időszakban, egy-egy dal eléneklése közben pedig interaktívan, képekkel illusztrálva mutatták be Jézus születésének történetét. A gyermekek kórusban válaszoltak, majd közösen énekeltek ismert karácsonyi gyermekdalokat. A bátrabb óvodások felmehettek a színpadra is, hogy csörgőkkel működjenek közre a koncerten. Az gyermekek láthatóan nagyon élvezték az interaktív koncertet, tapsoltak és táncoltak is.

Törő Enikő



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .