Kanálhátas vakolat a várban

Kanálhátas vakolat a várban
Végéhez érkezett a nagyváradi vár felújításának és restaurálásának második szakasza. A kivitelezést egy kéttagú konzorcium fejezte be, az építészeti munkálatokra voltunk kíváncsiak.

A kivitelezést a szalárdi Constructorul és a magyarországi Lodzsa Kft. alkotta konzorcium fejezte be. Utóbbi vállalkozás tulajdonosa, Ollé Ferenc azt nyilatkozta az Erdély Online-nak: 2010 márciusában, amikor átvették ezt a munkaterületet, az épületek jelentős része igen leromlott állapotban volt, bedőlt falakkal, összedőlt tetőkkel, leszakadt mennyezetekkel szembesültek. Gyakorlatilag tehát komoly feladatnak bizonyult ezt rendbe tenni. Az elmúlt hat évben azonban sikerült mindazt megvalósítani, ami az európai uniós társfinanszírozású projektben benne volt. A vár teljes egészében be lett csatornázva, úgy csapadék-, mint szennyvíz szempontjából, a távhő- és villanyvezetékek mind a föld alá kerültek, és körülbelül 20 ezer négyzetméternyi térburkolatot helyeztek el, mely úgy lett lerakva, hogy a felszíni csapadékot elvezesse. Nagyon fontos volt ez az ingatlanok falainak nedvességtől való megóvása érdekében, de még így valószínűleg sok évet vesz majd igénybe, míg az épületek összes átázott fala kiszárad.
A szakember számára a kivitelezés legbonyolultabb vagy legösszetettebb feladatának a fejedelmi palota északi szárnyának renoválása bizonyult- most a szlovák nagykövetség található ott-, ahol azzal szembesültek, hogy a tető részben összeomlott, és a lehulló gerenda két szint födémét szakította át, és gyakorlatilag nagyon nehéz volt először is az elbontás annak érdekében, hogy egyáltalán vissza tudják addig bontani, hogy be tudjanak oda menni emberek, és újra el lehessen kezdeni magát az építkezést. Ezt csak úgy lehetett megoldani, hogy fentről belógattak egy kosaras autódarut, és a munkások tulajdonképpen maguk alatt vágtak lefelé, amíg hozzáférhető utat tudtak kialakítani. Ez ugyanakkor igen látványos is volt, ha összehasonlítunk egy 2010-ben a helyszínen készült fotót egy mostanival, remekül érzékelhető a különbség.

Híd

Megítélésében különösen szépek lettek az ingatlanok homlokzatai. Kiemelte a „kanálhátas” vakolatot, melyből keveset látni műemléképületeken, és főleg katolikus meg református középkori templomok újravakolásánál használják ezt a módozatot. Ebben az esetben azért volt ez lényeges, mert meg kellett különböztetni a késő reneszánsz, 17. századi vakolási módszert és épületrészt a felette levő és utólag ráépített barokk kori épületrészektől, melyek már egyenes vakolással készültek. A barokk kori rész ezenkívül szürkével, a kanálhátas rész pedig- ami kicsit hullámos is- sárgás vagy vajszínű festéssel lett megjelenítve.
A főbejárathoz vezető hidat nagyjából a régi átkelőnek az alapjaira építették, illetve hasonlít rá, melynek ugyanilyen téglalábai voltak, csak statikai okok miatt nem követték ennek a vonalát, hanem mindig egy kicsit arrébb haladtak előre, de amúgy se bírta volna meg a régi alapozás az újat. Az új híd ezzel együtt korhű lett, azzal együtt, hogy jóval keményebb struktúrájú az elődjénél, sőt, hivatalosan annyira biztos kellett legyen, hogy egy mentőautó is át kell tudjon rajta hajtani. Az alatta levő kockaköves parkolót folyamatosan fejlesztik, a későbbiekben a buszoknak is kialakítanak helyeket a projekt harmadik szakaszában.
Belül túlnyomó részt minőségi téglaburkolat kaptak az épületek, illetve vannak parkett burkolatok is, kívül pedig terméskő, bazalt kockakő, valamint lapkő burkolatot tettek a várható turistaforgalom függvényében.

Ciucur Losonczi Antonius

Címkék: , ,


0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter