Kampányrajt előtt az RMDSZ

Kolozsvár – Markó Béla szövetségi elnök és Kelemen Hunor ügyvezető elnök kampányindító sajtóértekezlete Kolozsváron.

– Hivatalosan még el sem kezdődött, de már nagyon intenzíven kampányolnak a pártok az önkormányzati választásokra – állapította meg Markó Béla szövetségi elnök az RMDSZ országos kampányindító sajtóértekezletén, amelyen Kelemen Hunor ügyvezető elnökkel közösen számolt be a választási időszak előkészületeiről. „A már elkezdődött kampány azt is mutatja, hogy az önkormányzatok fontosságát valamennyi román politikai párt felismerte. Ma már nem lehet az önkormányzati választásokat a  parlamenti választások bemelegítőjeként tekinteni  ” – fejtette ki a szövetségi elnök.

Markó Béla arról is tájékoztatatta a sajtót, hogy az RMDSZ 10.394 önkormányzati – polgármester-, megyei tanácselnök-, helyi és megyei tanácsos – jelölttel vesz részt a június 1-jei választási megmérettetésben. A Szövetségnek országos szinten 363 polgármester-jelöltje van, ezek közül 146 személy először száll versenybe ezért a tisztségért, és ez a választási megmérettetésnek új lendületet biztosít.

 „A fiatalok is teljesítették kitűzött céljukat, azt, hogy ezernél több jelöltjük legyen az RMDSZ-listákon. Ki kell hangsúlyoznom, ennél jóval többen vannak önkormányzati jelöltjeik” – mondta a szövetségi elnök, aki szerint a hazai politikai pártok számára legalább annyira fontos az önkormányzati, mint a parlamenti jelenlét.

„Üzenetünket világosan kell közvetítenünk az elkövetkező időszakban. A jövőben olyan fontos célokat kell megvalósítnaunk, mint amilyen decentralizáció, a modernizáció és az autonómia” – fogalmazott Markó Béla, aki a valós decentralizáció kapcsán azt is elmondta, mielőbb át kell alakítani a 40 évvel korábban, homgenizálás szándékával létrehozott közigazgatási egységeket, amelyek már nem felelnek meg az új kihívásoknak.

„A kampányban a választókkal való közvetlen találkozásokra helyezzük a hangsúlyt, jelöltjeink pedig a helyi problémákról fognak beszélni, az emberek mindennapjaival és jövőjével kapcsolatos üzeneteket továbbítják. Remélem, hogy vetélytársaink, más politikai alakulatok jelöltjei is hasonlóan kampányolnak majd” – fogalmazott Kelemen Hunor ügyvezető elnök, kampányfőnök, aki az elkezdett önkormányzati munka folytatását tekinti a legfőbb célnak a következő négy éves ciklusban.

„Hargita és Kovászna megyében választási etikai kódexet juttattunk el vetélytársainknak. Több más helyen is lesznek ilyen jellegű kezdeményezéseink. Ezekre jelen pillanatig nem kaptunk semmiféle visszajelzést kollégáinktól” -  számolt be Kelemen Hunor ügyvezető elnök az RMDSZ-es jelöltek listazárást követő akciójáról.