Kampány a hátgerincferdülés ellen

Kampány a hátgerincferdülés ellen

Nagyvárad – Az egyik orvosi eszközöket
gyártó romániai cég
országos kampányt indított a
gyermekkori szkoliózis korai
felismeréséért és
kezeléséért. Az indok:
Európában Románia listavezető az
előrehaladott szkoliózisos esetek terén.


A statisztikák szerint országunkban
csupán a bukaresti Grigore Alexandrescu
Kórház több mint 13 ezer
hátgerincferdüléses
 gyereket tart nyilván. A
gerincferülések közül a
szkoliózis az egyik leggyakoribb, ez a
deformitás
 elölnézetből a gerincoszlop
oldalirányú
elferdülését jelenti, mely a
fejlődés és növekedés
különböző szakaszaiban levő
gyerekeket veszélyezteti.
Gyógyítása csakis kezdetleges
fázisban lehetséges és
annál kevesebb kilátást
nyújt, minél kifejlettebb.
Később ugyanis
gyógyíthatatlanná válik,
és komplex műtétre szorul a beteg.


A kampány célja tudatosítani a
szkoliózis korai
felismerésének

 fontosságát és
elmagyarázni a szülőknek, hogy
miért szükséges rendszeres
szűrésre vinni gyermekeiket. Az
akciósorozat keretében
csütörtökön a Mihai Eminescu
F?gimnázium orvosi rendelőjében
vizsgálta az V-VIII. osztályos
diákokat dr. Daniel Băloiu szakorvos
és Mohácsi Ildikó
doktornő, a jövő héten pedig az
Onisifor Ghibu Középiskola és a
Pedagógiai Líceum növendékei
kerülnek sorra.

Ciucur Losonczi Antonius