Kamarazene a várban

Nagyvárad – A váradi várban rendezett események egyike volt a multifunkcionális teremben elhangzott Intermezzo vonós négyes műsora.

Pénteken öt órai kezdettel lépett fel a nagyváradi Filharmónia négy jeles hangszerese: Florin Avram I. hegedű, Kurucz Tibor II. hegedű, Valer Minecan brácsa, és Gheorghe Crisan gordonka. Műsorukon elhangzott Mozart “Egy kis éji zene” (K136, 1772 Salzburg). A nagy népszerűségnek örvendő négy tételes kvartet igen szépen szólalt meg a kiváló akusztikáju teremben. Ezt követően Luigi Boccherini E-dúr vonósnégyeséből a közismert harmadik tétel, a Menüett hangzott el mely önálló darabként vált híressé.

Az előadók kellemes rokokós hangulatot teremtve adták elő a tetszetős, dallamos darabot. Továbbá Dvorák közismert Humoreszkje csendült fel, amit eredetileg zongorára írt a szerző 1894-ben. Befejezésül Mozart hrom tételes D-dúr Divertimentóját (K 136, 1772 Salzburg) játszották az előadók. A három tételes kvartettet érzelemvilágát, mozartias légkörét szintén sikerült visszaadnia az együttesnek. Kár hogy a jól sikerült koncerten alig vett részt néhány hallgató.

Tuduka Oszkár