Külsős tagozatú magyar zeneosztály

Külsős tagozatú magyar zeneosztály

Nagyvárad – A váradi RMDSZ-szervezet
felhívására eddig tizennyolc
szülő jelezte, hogy magyar tannyelvű
külsős zeneosztályba iratná
gyermekét. A helyzet várhatóan a
hét közepén tisztázódik.


Az elmúlt hetekben a nagyváradi
RMDSZ-szervezet felhívást tett
közzé, miszerint várja mindazon
szülők jelentkezését, akik
első osztályos gyermeküket a helyi
zeneiskola magyar tannyelvű, külsős
tagozatára szeretnék beiratni. Az
erdon.ro érdeklődésére
válaszolva Biró
Rozália
alpolgármester,
váradi RMDSZ-elnök
(képünkön) elmondta: eddig tizennyolc
család jelezte ezirányú
szándékát. Tizenkét
szülő első osztályba
iratná be a gyermekét, a többiek
pedig a II-IV. osztályok
valamelyikébe. Egyelőre bizonytalannak
tünik, hogy tizenkét diákkal be
tudják-e indítani a magyar tannyelvű
osztályt vagy sem, hiszen külsős
tagozatról lévén szó,
másképp működnek a dolgok, mint
egyébként. Magyar nyelvű
tanárok ugyan vállalnák a
munkát, viszont kérdéses, hogy az
iskola tud-e keretet biztosítani a
bérezésükre. Szintén
problémát okozhat az is, hogy a
felújítás alatt álló
tanintézetben találnak-e termet az
órák megtartására. Az
ügybe ugyanakkor a megyei
tanfelügyelőség is beleszólhat.
A helyzet várhatóan a hét
közepén tisztázódik, amikor
Biró Rozália
találkozik majd az iskola
igazgatónőjével.

Ciucur Losonczi Antonius


 

Címkék: ,