Közvita az iszaphányó lerakatokról

Közvita az iszaphányó lerakatokról

Nagyvárad – Hétfő délután
a nagyváradi városháza
dísztermében a Cemtrade Rt. (volt Alumina,
majd Alor) iszaphányó lerakatainak
bezárásáról és
ökologizálásáról rendeztek
közvitát.


Noha mindannyiunkat érintő,
környezetvédelmi
témáról volt szó, az
érdeklődő lakosságot csak
két újságíró
képviselte, rajtuk kivül csupán az
ügyben érintett vállalatok,
ügynökségek és
intézmények (a Cemtrade Rt., a
Polgármesteri Hivatal, a Bihar Megyei
Környezetvédelmi Ügynöség,
a Körösök Vízügyi
Igazgatóság, a Hőerőmű
stb.) megbízottjai, alkalmazottjai jelentek meg.
Az egybegyűlteket Rodica Morar, a
kolozsvári székhelyű
Környezetvédelmi
Felügyelőség regionális
igazgatója köszöntötte, aki
röviden felvázolta a helyzetet. Ezt
követően Nicolae Bărboi, annak a
dévai cégnek a szakembere vett át
a szót, amely a projektnek a környezetre
gyakorolt hatására vonatkozó
tanulmányról készített
jelentést.


Vegyipari szakkifejezésektől
 hemzsegő
beszámolójából az
derült ki, hogy a négy
iszaphányó lerakatnak a
bezárása nem fog
környezetvédelmi problémákat
okozni. Ellenőrizve lesznek például
a káros anyag kibocsátások,
és arra is ügyelni fognak, hogy
egyidőben ne legyen túl sok munkagép
a kiszemelt közel nyolcvan hektárnyi
területen. A bezárt lerakatokat ugyanakkor
harminc évig monitorizálni fogják
topográfiai szempontból, az esetleges
talajfolyások vagy földcsuszamlások
megakadályozása végett. Az
elhangzottakhoz néhányan
hozzászóltak, majd berekesztették
a közel egyórás, barátias
légkörű, jó hangulatú
megbeszélést.

Ciucur Losonczi Antonius

Címkék: , ,