Közvita a parkolási díjról

A 2010-től bevezetendő parkolási
díjról szerveztek közvitát tegnap
délután a Nagyváradi
Polgármesteri Hivatal nagytermében
meglehetősen élénk lakossági
érdeklődés mellett.


Ezúttal aránylag sokan jelentek meg a
tegnapi közvitán, ahol a nagyváradi
városvezetés képviselői,
jelesül Biró Rozália
alpolgármester és Tanese Miculescu, a
polgármesteri hivatal gazdasági
igazgatóságának
aligazgatója ismertették a megjelentettek
a városnak a helyi adókra és
illetékekre vonatkozó terveit
különös tekintettel a parkolási
díj bevezetésére a
lakónegyedekben. A terv szerint évente 80
lejt kellene fizetniük az
autótulajdonosoknak ahhoz, hogy a lakhelyük
közelében egy parkolóhelyet
biztosítsanak maguknak. E díj
befizetése után az autótulajdonos
jogot szerez arra, hogy naponta délután
17 órától másnak reggel
hét óráig csak ő parkolhasson
egy meghatározott parkolóhelyen. A
lakónegyedekben a rendelkezésre
álló parkolóhelyek két
harmadát vonnák be ebbe a rendszerbe, a
fennmaradó egyharmad szabad parkolóhely
lenne, hogy a vendégek, az ideiglensesen a
környéken tartózkodóknak is
legyen hova parkolniuk. A terv fontos kitétele
az, hogy minden lakó csak egy
parkolóhelyet foglalhat majd le magának,
függetlenül attól, hogy hány
autó tulajdonosa. A parkolási
díjakból befolyó összegeket a
város a lakónegyedekben
kialakítandó parkolóhelyek
létesítésére
fordítja. A tervezettel kapcsolatban a
megjelentek számos nehézségre
hívták fel a figyelmet.
Mindenkinek csak egy parkolóhely
jár


A tegnapi közvitán az első
hozzászóló
üdvözölte a parkolási díj
bevezetésének tervét, mert mint
mondta, ezek után esténként nem
kell majd verekedniük a lakóknak azon, hogy
hol hagyják autójukat. Többen
kérdezték azt, hogy minek alapján
fogják kijelölni azt, hogy melyik
lakó melyik parkolóhelyet kapja.
Biró Rozália két
lehetőséget vázolt fel: vagy a
kérvények
beérkezésének időrendi
sorrendjében osztják ki a
parkolóhelyet vagy a város által a
lakónegyedekben megjelölt
parkolóhelyeket a
lakótársulások osztják ki
saját belátásuk szerint.
Biró Rozália felvetette azt is, hogy
esetleg először a
mozgássérültek vagy az idősek
választhatnának maguknak
parkolóhelyet. A közvita során
javaslatként elhangzott az, hogy a
parkolóhelyek kiosztását a
lakókók között a
polgármesteri hivatal képviselője
végezze el a helyszínen az
érintettek jelenlétében.
Előbb parkolót, utána
díjat


Az egyik lakótársulási elnök
felszólalásában felhívta a
figyelmet arra, hogy sokan vannak, akik
lakhelyükön maguk alakítottak ki
parkolóhelyet és évtizedek
óta ugyanoda parkolnak, és azt
feltételezte, hogy tőlük a
város nem fog parkolási díjat
fizetni, pedig kellene. Többen jelezték
azt, hogy sokan cégautókkal parkolnak a
lakónegyedekben lévő
parkolókba, és arra voltak
kiváncsiak, hogy esetükben milyen
módon lehet majd alkalmazni ezt a díjat.
Biró Rozália ez utóbbi
felvetésre azt válaszolta, hogy a
város feltételezése szerint a
cégautók napközben parkolnak a
cégükhöz közeli
parkolóhelyeken, de délután
öt órakor, amikor a környéken
lakók hazatének kocsijaikkal, a
cégautósok éppen akkor fejezik be
ott a munkát, és időben
elhagyják az általuk elfoglalt helyet.
Amennyiben a cégautók
délután öt óra után is
elfoglalják majd a lakóknak fenntartott
parkolóhelyeket, akkor a város
megbírságolja őket, vagy
elszállítatja kocsijaikat. Többen
elmondták, hogy lakókörzetükben
sokkal kevesebb a parkolóhely, mint ahány
lakás van, nem is beszélve arról,
amikor egy lakónak több kocsija is van:
„Van olyan lakóm – mondta a Cazaban utcai
egyik lakótársulás elnöke –
akinek kilenc kocsija van. Ezekkel mit
csinálunk?”  Biró
Rozália erre reagálva elmondta, hogy
minden lakó csak egy parkolóhelyet
foglalhat le magának, viszont a jelzett
probléma megoldása
érdekében a város
megkísérel új területeket
területeket találni parkolási
célra. Továbbá ott ahol több
autótuéljdonos lesz, mint
parkolóhely, ebben az esetben elárverezik
a parkolóhelyeket, és a
kikiáltási ár a tervezetben
említett 80 lej/év lesz. Egy másik
polgár azt mondta, hogy először
parkolóhelyeket kellene
létesíteni, és csak utána
díjakat beszedni, ugyanis szerinte
rendkívül kevés a
parkolóhely.

Pap István