Községi utak felújítására kapott pénzt Ditró és Remete

Hargita megye – Két községi út, a DC64 és a DC 98 jelzésű felújítására összesen másfél millió lejt kapott Gyergyóditró és Remete.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a hónap elején kérvényezte a Turisztikai és Regionális Fejlesztési Minisztériumtól, az összeget azóta a megyei tanács megkapta és december 23-án kiutalta a két település önkormányzatának. A döntésben Remete esetében fontos szempont volt a regionális hulladéktároló létesítése, Ditróban pedig szintén rengeteg beruházás valósult meg az utóbbi időben.

– Fontos, hogy a lakosság jó minőségű utakon járjon, attól függetlenül, hogy városon vagy községben él; a vidékieknek ugyanúgy járnak a civilizált életkörülmények, mint a városlakóknak, ráadásul Ditró és Remete nagyközség, ezért a két út felújítása sok embert érint – nyilatkozta a pénzkiutalás kapcsán Borboly Csaba, aki szerint ismételten bebizonyosodott, hogy az RMDSZ kormányzati szerepvállalása révén a megyei tanács több forrást képes a térségbe vonzani.

A DC64 jelzésű út esetében egy kilométeres szakasz (Remete–Remetefürdő–vízgyűjtő) felújításáról van szó, a DC98 esetében pedig 1,9 km-es szakaszról Ditró és Remete között.