Közösen újítanák fel

Közösen újítanák fel

Szatmárnémeti – Csütörtök
délelőtt Szatmárnémetibe
látogatott Liu Zengwen, a Kínai
Köztársaság rendkívüli
és meghatalmazott nagykövete.


Zengwen találkozott Szatmár Megyei
Tanács elnökével, Csehi
Árpád
dal, Radu Giurcă
prefektussal, Ilyés Gyulával,
Szatmárnémeti
polgármesterével valamint Daniela
Culic
-kal, a Szatmár Megyei Kereskedelmi,
Mezőgazdasági és Iparkamara

vezetőjével.

Kapcsolatépítés


A megbeszélések fő
témája a két ország
közötti 60 éves kapcsolat
bővítése volt,
különösen gazdasági és
turisztikai szempontból, közös
pályázati lehetőségekről
is egyeztettek. A nagykövet és a
tanácselnök a szatmári
reptér
esetleges
felújításáról
egyeztetett, amelyet közösen meg is
néztek a kínai
küldöttséggel. Amint azt Liu
Zengwen
nagykövet
sajtótájékoztató
keretében elmondta, egyelőre semmilyen
konkrét lépést nem szögeztek
le, a beruházás méretét
tekintve a megvalósításához
nemcsak megfelelő nagyságú
támogatásra, de időre, illetve
további egyeztetésekre is
szükség lesz. Amennyiben
lehetőségük lesz rá,
támogatni kívánják
megyénket a felújítási
munkálatokban. Bár először
járt Szatmár megyében, a hivatalos
tárgyalások után indulnia kellett,
így nem jutott ideje megtekinteni minden
helyszínt, amelyről tárgyaltak
Csehi Árpáddal,
ám kifejezte azon reményét, hogy a
következő alkalommal talán több
napig maradhat.