Körülbelül 50000 résztvevőre számítanak

Körülbelül 50000 résztvevőre számítanak
Marosvásárhely -  A hatodik alkalommal megszervezett Félsziget Fesztiválon nagyobb hangsúlyt fektetnek a résztvevők biztonságára és kényelmére hangzott el a Szepessy Szabolcs főszervező és Bodor László a MIÉRT társelnöke által kedden tartott sajtótájékoztatón.

A tulajdonképpen négy, a jazz&blues, alternative rock, electro és klasszikus rock fesztiválokat magába foglaló Félsziget Fesztivál négy naposra „szűkült” mivel a szervezők a vasárnap költségvetését a négy nap erősitésére szánták. Egy nappal csökkent a Fesztivál időtartama de ezzel szemben növekedett a költségvetése.

(Készül a nagyszínpad)

Az idén 750000 euróból gazdálkodhatnak a szervezők, ami 150000 euróval többet jelent mint tavaly. A szervezők körülbelül 50000 résztvevőre számítanak, akiknek több mint 2000 sátorhelyet, 30, hideg és meleg vízzel ellátott zuhanyzó kabint biztosítanak. Kérdésre válaszolva Szepessy Szabolcs elmondta, hogy a költségvetés emelést részben a jegyek árának emelése részben a szponzorok fedezik.
„Nincs szándékukban elköltöztetni a Fesztivál helyszínét” cáfolta Szepessy azokat korábbi híreszteléseket miszerint más helyszínre költözne a Fesztivál.

Kapcsolódó linkek:

  • Már kaphatóak a Félsziget–jegyek
  • Félsziget Toplista
  • Félsziget hatodik alkalommal
  • Közel a buli: Campus Feszt Debrecenben
  • Bulvár | Zene | Autó | Állatvilág | Humor | Horoszkóp | Videók | Buli
  •