Könyvbemutató volt a Lorántffyban

Könyvbemutató volt a Lorántffyban
Nagyvárad – Kedd délután a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ múzeumtermében került sor Turcsány Péter magyarországi költő 56 után című, legújabb verseskötetének a bemutatójára.

Bizonyára a hideg, esős időnek is betudhatóan, alig egytucatnyi érdeklődő volt kiváncsi Turcsány Péter magyarországi költő 56 után című legújabb verseskötetének a bemutatójára. A rendezvényt szervező Partiumi Magyar Művelődési Céh nevében Barabás Zoltán igazgató köszöntötte a jelenlevőket, majd érdekes párbeszéd bontakozott ki a házigazda és a meghívott közt. Mint kiderült, ez utóbbinak eddig hat önálló verseskötete és két tanulmánya jelent meg, a kedd este bemutatott legújabb kiadvány címének pedig dubla jelentése van: egyrészt az 1956-os forradalomra és szabadságharcra való utalás, másfelől pedig azt jelzi, hogy a szerző már több mint ötvenhat éves. Turcsány Péter egyébként színésznek készült gyermekkorában, szavalóversenyeket is nyert, de nem bánta meg, hogy végül költő lett belőle, mert, mint fogalmazott, így legalább jól tudja a saját verseit elmondani, s különben is “a nyelv összeköti” a két hivatást.

 

Istenes vonulat

Bár legutolsó kötete “bővelkedik arhaikus építtetésű” költeményekben, azért az istenes vonulat, az abszolutummal való kapcsolatteremtés lehetőségének a keresése is markáns részt képvisel benne. A költő katolikus édesanyjától örökölte hitét, neki köszönhetően került egészen kiskorától kezdve szinte személyes kapcsolatba Istennel. A vallásos témájú verseken kivül Turcsány Péter költészetében előkelő helyet foglal el Erdély is, bár maga sem tudja, hogy miért szólal meg ennyire gyakran benne e vidék. A hetvenes években járt először Erdélyben, s azóta eltelt időszakban annyiszor foglalkoztatta őt e téma, hogy akár egy 90-100 versekből álló ciklust is megjelentethetne róla. Szintén nagy csodálója Wass Albertnek is, mivel szerinte az írásaiban a magyarságtudat szólal meg, s az író “a magyar jövő iránytűje”, ráírányítja a figyelmet azokra a valódi értékekre, amelyekre építkeznünk kell.

A rendezvényen Kocsis Gyula színművész is közreműködött, a meghívott néhány versének a felolvasásával.

 

Ciucur L. Antonius