Könnyed, barátságos győzelem

Szerda délelőtt barátságos előkészületi mérkőzésen a második ligás Nagyváradi Bihar FC labdarúgói a negyedik ligában szerepelő Nagyváradi Luceafarult fogadták a Városi stadionban.

Magabiztos győzelmet aratott a piros-kék legénység a tegnap délelőtti barátságos összecsapáson a második és a harmadik ligától egyaránt búcsúzó Luceafarul ellen. A két edző a lehető legjobb összeállítású legénységet küldte pályára (a vendégek többnyire ifjúságiakat szerepeltettek), s így igen hamar kiütközött az erő- és tudásbeli különbség a Bihar FC javára. A házigazdák szerezték meg a vezetést, igaz egy öngólnak köszönhetően, amikor a Luceafarul kapusa által kiütött labda az egyik védőről a meglepett hálőr mellett a kapuba pattant. A második, igen szép találatra húsz percet kellett várni: Opriceana hajszálpontos beadást Lukács vágta közelről a hálóba. Négy perccel később szerepcsere történt: Lukács átadásából Opriceana szerezte meg a Bihar FC harmadik találatát. A játékrész negyedik gólja Ayza nevéhez fűződik: 18 méterről vette be Goia kapuját.

Lecsendesedtek

A második felvonásban már nem volt olyan tetszetős és dinamikus a játék mint az első 45 percben, ám kezdett gólhelyzeteket kialakítani a Lucefarul is Cuc, Filip és Ember (2) révén. A szépítő gólt Cuc szerezte a 75. percben Bustea beadásából, míg az ötödik piros-kék találatot Ayza vágta a Luceafarul hálójába öt perccel az utolsó sípszó előtt.

A találkozó után Gheorghe Silaghi, a Bihar FC edzője elégedetten szólt tanítványai teljesítményéről, annak ellenére, hogy azok mind a védekezésben, mind a támadásokban hibáztak is. Florin Farcas, a Luceafarul szakirányítója sem panaszkodott játékosaira, mert – mint elmondta – csupán két hete edzenek együtt, s fiatalságuknak köszönhetően lámpalázasan is játszottak erősebb ellenfelükkel szemben.

Szántó Sándor



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .