Júliustól megvonták a román bíráktól és ügyészektől a stresszpótlékot

Júliustól megvonták a román
bíráktól és
ügyészektől az alapfizetésük
50 százalékát kitevő
“kockázati és lélektani
megterhelési pótlékot”,
közkeletű nevén a
stresszpótlékot, mivel az
igazságszolgáltatás
működtetésére, így a
bérekre szánt alapok sem
elégségesek.


A döntés bejelentése után
több bukaresti bíróságon
spontán sztrájk tört ki. Az ott
dolgozó bírák és
ügyészek bejelentették, hogy pert
indítanak az igazságügyi
minisztérium ellen a számukra
elfogadhatatlan intézkedés miatt.


Catalin Predoiu román igazságügyi
miniszter elmondta, hogy sem az általa vezetett
szaktárca, sem a legfelsőbb
bíróság, sem a legfőbb
ügyészség, sem a legfelső
igazságszolgáltatási tanács
(CSM) nem tudja fizetni a pótlékot a
bíráknak és az
ügyészeknek. Rámutatott: a
központi költségvetésből
kiutalt összegből csak az év
közepéig volt elég a keret a
pótlék fedezésére.


Hangsúlyozta: már az év
elején körvonalazódott, hogy az
idén komoly anyagi nehézségekkel
küszködik majd a romániai
igazságszolgáltatás, ezért
– mint mondta – már januárban
kérte levélben a CSM-et, idejében
tájékoztassa a bírákat
és az ügyészeket a helyzetről,
a sztrájkhoz hasonló “felelőtlen”
lépések elkerülése
érdekében.


Predoiu arra kérte a bírókat
és az ügyészeket, hogy ideiglenesen
fogadják el a pótlék
megvonását, hiszen csak átmeneti
nehézségekről van szó. A
román sajtó az elmúlt hetekben
több olyan bíróság
helyzetéről számolt be, amelyek
működésében súlyos
fennakadásokat okoztak az anyagi
nehézségek. Több
bíróságnak ugyanis nem volt
elég pénze például az
idézések
postázására, akárcsak
egyéb alapvető fontosságú
dologi költségekre.