Jubileumi mesemondó verseny

Jubileumi mesemondó verseny
Tizedik alkalommal szervezték a Benedek Elek mesemondó verseny megyei szakaszát a Szacsvay Imre iskolában, a volt Juhász Gyula iskola épületében. A gyerekek magyar népmeséket mondtak.

A péntek délutáni borongós idő miatt a megnyitó az osztálytermekben zajlott. Kecse Gabriella aligazgató és Farkas Mónika tanító, a megyei szakasz főszervezője nyitotta meg külön-külön az öt osztályteremben a rendezvényt. Az iskola aligazgatója kihangsúlyozta: a mese mindig fontos, gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt, hiszen mindannyian megtanulhatjuk belőlük például, hogy ne adjuk fel, a kitűzött cél eléréséért többször is próbálkozzunk, ha kell.

Kulturális kapocs

Később Kecse Gabriella elmondta: az ilyen versenyek során barátságok szövődhetnek olyan járó gyerekek között, akiknek amúgy kevés alkalmuk lenne találkozni, ezenkívül találkoznak tanítók és magyartanárok, eszmecseréket folytatnak, összekovácsolódik a közösség, ami szintén nagyon fontos. „Kell ez a kulturális kapocs ahhoz, hogy megmaradjunk. Szép, hogy a gyerekek ünneplőbe öltöztek, ez a verseny sok pluszmunkát jelent mind a szülők, mind a pedagógusok számára” – tette hozzá.
Amint Farkas Mónikától megtudtuk, az idei vetélkedőre magyar népmesékből készültek a gyerekek – elhangzott például A medve és a macska, A rossz asszony elleni orvosság, A nagyothalló tiszteletes, A rest lány gyúródeszkája, A selyp lányok – hogy csak néhányat említsünk a kedves-tréfás történetek közül.

Jutalmak

Öt korcsoport vett részt: külön mérkőztek meg az első, a második, a harmadik, a negyedik és az ötödik-hatodik osztályosok. Minden kategória első díjazottja vehet majd részt a Sepsiszentgyörgyön megrendezendő országos szakaszon, mely november második felében zajlik. De a megyei szakaszon a második és harmadik helyezettek is kaptak díjat, ezenkívül minden kategóriában kiosztották a Juhász Gyula, a Napsugár, valamint a Biharpüspöki Alapítvány különdíját is. Ráadásul részvételi díjként mindenki kapott egy kis ajándékot, az első és második osztályosok például egy-egy plüssjátékkal térhettek haza. Amint a résztvevő pedagógusok közül többen ki is emelték: kevés az olyan verseny, amelyen nincs benevezési díj és ez a verseny azok közé tartozik, mégis minden gyerek jutalomban részesül.

Résztvevők

Az idei versenyre mintegy százhúsz diák jött el, Nagyvárad mellett többek között Biharról, Margittáról, Szalo
ntáról, Élesdről, Micskéről.
A verseny megszervezéséhez az iskola pedagógusai járultak hozzá – a főszervezőn kvül töbek között Gáll Izabella, Simon Gabriella, Ilyés Janka, Moldovan Melinda és Bálint Beáta – továbbá a Caritas Catolica Egyesülettől is kaptak támogatást. A zsűriben Pető Csilla tanfelügyelő és Lélek Sándor bábsznész mellett óvónők, tanítók, tanárok vettek részt.
A zsűrizés nyomán kiderült, kik képviselik megyénket az országos szakaszon: Tölcsér Dávid (Margitta), Balog Gergő (Szacsvay Imre iskola), Dénes Eszter (Nicolae Bălcescu iskola), Guba Áron (Szacsvay Imre iskola), Krisztik Réka (Margitta).

Neumann Andrea