Jubileumi Kaláka-koncert lesz

Nagyvárad- A Kiss Stúdió Színház és az M. M. Pódium szervezésében november 18-án, kedden 18 órától a PKE dísztermében fog fellépni a Kaláka együttes Szívem zsong a szép szavaktól című előadásával.

„A Kalákával való kapcsolatom 1977-re nyúlik vissza, amikor az Ady-centenárium alkalmával meghívást kaptam egy magyarországi turnéra”- emlékszik vissza a kezdetekre Varga Vilmos, a Kiss Stúdió Színház művésze. Korábban már meghallgatták ugyanis az Ady-lemezét, s ennek az alapján, mikor Latinovits Zoltán meghalt, s kerestek helyette másvalakit, aki szavaljon vagy felolvasson az általuk játszott zenei kísérettel, rögtön őrá gondoltak. A Ceauşescu-rendszerben azonban ez nem valósulhatott meg, illetve csak akkor engedték ki, adtak neki útlevelet, amikor a turné már véget ért. Szerencsére azonban, amikor ezt meghallotta az ottani szervező intézmény, dacból 1978-ban rendezett még egyet, így Budapesten végül létrejöhetett az előadás, sőt Dénes Zsófia, az ismert írónő egy Ady-díjjal is megajándékozta a színművészt.
„Innen eredeztethető tehát a kapcsolatunk, mi úgy hívjuk egymást közt, hogy jó házasság”- magyarázza. 1981-ben aztán felvetődött a kérdés, hogy egy erdélyi turnét is kellene csinálni, hiszen addig a Kaláka még sohasem járt Romániában. Mondanunk se kell, hogy hatalmas sikernek bizonyult, óriási bevétellel. Olyan településeken léptek fel telt ház előtt, mint például Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely, Kolozsvár, Marosvásárhely, Gyergyószentmiklós, Csíkszereda, Temesvár, Nagyvárad vagy Nagyszalonta. Varga Vilmos még készíttetett egy olyan plakátot is, melyre a Budapest szót nagy betűkkel íratta fel, és ragasztotta ki szerte a városokban, ami abban az időben nagy merészségnek, illetve különlegességnek számított. A nyolcvanas években még számos közös turné követte ezt. A rendszerváltozás után aztán „levették a fejünkről a fedőt”, szabadon lehetett mozogni, egészen más, sokkal könnyebb lett a kapcsolattartás.

Zenei termés

A jövő heti, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával létrejövő váradi Kaláka-koncert tulajdonképpen az elmúlt 45 év zenei terméséből adódik össze. Mielőtt az ember meghallgatná őket, az együttesről azt érdemes tudni: fő jellegzetessége, hogy minőségi verseket zenésít meg, és a zenészek Kossuth-, valamint Prima Primissima-díjakkal is büszkélkedhetnek. Közel 10 ezer előadást tartottak ezidő alatt, 40 országban jártak, és 30 lemezt adtak ki. Ötévenként tartják ezeket a nagyobb, ünnepségszámba menő turnéikat, s ilyenkor általában Váradra is ellátogatnak.
„A Kaláka sajátossága, hogy humort visz a zenébe, ami rendkívül nehéz. Ebben jeleskednek, és ugyanakkor mindig újabb és újabb generáció nő fel az ő muzsikájukon, ami Weöres-, Kányádi-, József Attila-, Petőfi- és Ady-versek megzenésítéséből adódik”- hangsúlyozta beszélgetésünkkor a színművész.

Ciucur Losonczi Antonius

Címkék: ,