Jubilált Váradon is az USL, megdöbbent az ARD

Miután az „úthengerével” maga alá gyűrte az egész országot az USL, a választások éjszakáján, urnazárás után ellátogattunk megyei kampány-főhadiszállásukra. Az ARD-nél fújt a szél közben.

Nagyon sokan gyűltek össze az USL-pártszövetség (PSD+PNL+PC) Bihar megyei főhadiszállásán vasárnapról hétfőre virradó éjszaka. Az egyébként megyei PNL-székházként szolgáló ingatlanban rendezték be központjukat, s ugyanott végezték a voksolás napján a párhuzamos szavazatszámlálást. Mintegy húsz fiatal végezte a munkát napközben, az informatikai rendszerben dolgozva fel a megyében tartózkodó embereiktől beérkező adatokat.

21 óra tájékára aztán parlamenti képviselő- és szenátorjelöltjeikkel telt meg az USL váradi központja. Az urnazárást követő exit poll bejelentéseket várták. Ünneplésben törtek ki, amikor – egyébként előre látható módon – az ő pártszövetségük győzelmét mutatta minden felmérés. Voltak azonban akik még ezzel is elégedetlennek mutatkoztak, ugyanis azt szerették volna, hogy már startból 60% fölé ugorjon az USL támogatottsága, megközelítve a kétharmadot.

Pezsgőzés nélkül

A pártszövetség két helyi fővezére, Cornel Popa és Ioan Mang nyilatkozott a sajtónak, nagy győzelemként értékelve azt, ami történt. Ilie Bolojan váradi polgármester, aki végig mellettük kampányolt, a sorsdöntő éjszakán a kijárathoz közel üldögélt, és nem nyilatkozott senkinek. A kampányközpontban egyébként pezsgőt sem nyitottak, a szokásoktól eltérően.

Nem volt pezsgőzés a súlyos vereséget szenvedett másik pártszövetség, az ARD megyei kampányközpontjában sem. Sőt, ennek a szövetségnek – amely a PDL-t is magában foglalja – a székhelyén egyenesen a döbbenet volt az úr, amikor megtudták az első részeredményeket. Gavrila Ghilea, a PDL Bihar megyei ideiglenes elnöke, szenátorjelölt elmondta: „azt reméltük, hogy legalább három ARD-s bejut Biharból, sokkal jobb eredményt vártunk”. Kollégái ugyanakkor reményüknek adtak hangot, hogy talán meglehet a három végül.

Még hétfői lapzártánkkor sem voltak meg a végleges eredmények, de úgy tűnt, nem sikerül ez nekik: inkább egy vagy két honatyajelöltjük kerülhet be.

Szeghalmi Örs

Címkék: ,