Jóslatok hölgyeknek a 2013-as évre

Jóslatok hölgyeknek a 2013-as évre
Mit mutatnak a kártyák 2013-ra? Szilágyi Szylvia és Hovorka Andrea váradi kártyajósok idén is kivetették a kártyákat nemekre, korosztályokra lebontva. Lássuk, mire számíthatnak a hölgyek.

 

Szilágyi Szylvia szerint az idei év minden korosztályt próbára tesz, főleg anyagi szempontból, kivéve talán a földjegyű lányokat, hölgyeket (bika, szűz, bak) akiknek valamivel könnyebb dolguk lesz. Kevés munkalehetőség adódik nők számára, azokat a hölgyeket pedig, akiknek van állásuk, a feszült munkahelyi légkör teszi majd próbára, főleg a nyári hónapokban. Aki megteheti, vegyen ki szabadságot, aki pedig nem, vértezze fel magát türelemmel és toleranciával – szól a jó tanács.

18–25 év

Nagyon sok esemény és terv fog a vizsgák körül forogni, s az idei év ad egy hajszálnyi előnyt a vizsgázóknak. Az érettségi könnyebb lesz ugyan, mint tavaly, de csak egy árnyalattal, tehát érdemes már most nekiállni tanulni. Még nem késő bepótolni a hiányokat. Viszont amilyen nehézkes lesz az érettségi, olyan egyszerű lesz beiratkozni az egyetemre, a megmaradt üres helyekre.

Párkapcsolatok terén többet kell próbálkozni, ismerkedni – így alakulhat ki egy hosszabb, komolyabb kapcsolat. A fiatal nők számára kevesebb veszekedést és frusztrációt hoznak a csillagok.

A munkát keresők viszont rossz időszakot fognak ki: gyenge fizetések és nagy elvárások mutatkoznak – s ezek is csak hosszas keresés után. Ez alól azok a fiatal hölgyek kivételek, akiknek szokatlanabb a mesterségük, vagy több diplomájuk van, esetleg több nyelvet ismernek. A gasztronómiai tudással rendelkezők is több lehetőség közül választhatnak.

25–30 év

Az év első felében rengeteg új ismerőst és barátot fognak szerezni. Az élet zajlani fog körülöttük, valószínű, hogy az egyedülállóknak sikerül majd újabb kapcsolatot kialakítaniuk. Több párhuzamos barátság közül fog kikerülni az igazi szerelem. A mérleg és a vízöntő jegyűek előnyösebb helyzetben lesznek az idén.

A munkahelykeresés nem lesz könnyű, csak makacssággal és kitartással érhetnek el eredményt, jobb híján fogadják el az átmeneti megoldásokat, az ideiglenes munkahelyeket. A 2013 ilyen szempontból a megalkuvások éve lesz – de minden mulandó, s jönnie kell egy jobb és biztatóbb időszaknak is – jövőre.

30–35 év

A komolyabb párkapcsolatban lévők kerülnek furcsább helyzetbe, a sors nagyon meg fogja bolygatni életüket. Egyrészt partnerük furcsábban és közömbösebben fog viselkedni, másrészt szinte akaratlanul belekeveredhetnek egy bonyolult, néha kilátástalannak tűnő viszonyba. A karrierjük szempontjából ugyanaz érvényes rájuk is, mint az öt évvel fiatalabb korosztályra: sok keresgélés után gyenge eredmények, átmeneti megoldások.

35–43 év

Ez a korosztály lesz kitéve a legtöbb megpróbáltatásnak és konfliktusnak az idén. Munkahelyükön furcsaságokat, titokzatosságokat vélnek majd felfedezni. Az lesz az érzésük, hogy mindenki ellenük szövetkezik, mindenki róluk pletykál. De mindezzel nem érdemes sokat foglalkozni, mert nagy valószínűséggel nincs is semmi a háttérben, csak a felgyülemlett feszültség okozza ezt az érést. A családban többször lesznek összeszólalkozások, nézeteltérések – néha ők fogják okozni a vitát, máskor pedig a békítő szerepe hárul járjuk. Hullámokban jönnek majd a problémák és kevés időt hagynak a fellélegzésre, egy-egy nehezebb időszak után alig sikerül kipihenjék magukat, máris ott a következő. Sok munka, sok feladat lesz otthon is, de igazán komoly problémák nem várhatók. Azok számára, akik év elején tartják születésnapjukat, radikális változások is mutatkoznak. A kellemetlen kötelékeket el kell vágni, mindegy, hogy egy kihűlt barátságról, vagy egy működésképtelen házasságról van szó.

43–50 év

E korosztály hölgytagjainak szinte kivétel nélkül stabil a helyzete, élettársukat vagy házastársukat már kívül-belül ismerik. Már rég eldöntötték, hogy tudnak-e hibáikkal együtt élni és a jó tulajdonságaik kompenzálják-e zsörtölődéseiket, kötekedéseiket. Meg kell tanulni ellenőrizni a kellemetlen helyzeteket – viseljék a hölgyek a kalapot, de az legyen láthatatlan. A földjegyűek az utolsó két évharmad során egészségügyi problémákkal szembesülnek majd. A magányosok ne számítsanak véletlen ismerkedésekre – tenniük kell azért, hogy új személyekkel találkozhassanak. A születésnapi ünnepségek, munkahelyi rendezvények jó alkalmat biztosíthatnak erre, akárcsak a társadalmi eseményeken való szerepvállalás. Meg kell ismerni a barátok barátait, ismerőseit, mert csak így sikerülhet megtalálni az igazit. A legmegfelelőbb időszak erre április-május, valamint augusztus-október.

50–55 év

Az év első felében semmi új nem történik. A második félév során viszont váratlanul egy érdekes szituációba csöppennek. Izgalmas utazásra lesz lehetőségük nagyon jó feltételekkel, vagy nagyon jó kiegészítő munkát ajánlanak fel nekik. A család problémái továbbra is rájuk hárulnak, nekik kell megoldani a bonyodalmakat, megvigasztalni a szomorkodókat. Betegeskedésre még csak idejük sem lesz, hamar meg kell oldani a problémákat, mert a család türelmetlen. Anyagilag stabil, de gyenge évnek néznek elébe.

55 év felett

Vissza kell venni a hajtásból, nem szabad mindent magukra vállalni, másokra is kell hagyni munkát, mert így igazságos. Legnagyobbrészt rajtuk múlik, mennyire teszik kellemessé ezt az évet.

Címkék: ,