Jönnek a magyarországi adószámok

Fodor Tamás konzul
Fodor Tamás konzul
A magyar hatóságok elkezdték kiküldeni a Romániában élő magyar állampolgároknak az adókártyákat. Első körben a kiskorúak kapják meg ezt a dokumentumot. Fodor Tamás, Magyarország kolozsvári konzulátusának konzulja tájékoztatta szerkesztőségünket.

Többen jelezték, illetve már a sajtóban is jelent meg hír arról, hogy több magyar állampolgársággal is rendelkező romániai lakos kapott kézhez az elmúlt időszakban magyarországi adóigazolványt. Az ügy furcsasága az, hogy zömében kiskorúak kapták meg ezt az okmányt. Fodor Tamás, Magyarország kolozsvári konzulátusának konzulja tájékoztatta szerkesztőségünket az ügyben, elárulva, hogy a konzulátuson is több ügyfelük jelezte, hogy kaptak magyarországi adóigazolványt. „Miután felvettük a budapesti hatóságokkal a kapcsolatot, és megkérdeztük, hogy miért kezdték el kézbesíteni ezeket az adóigazolványokat, azt mondtuk ügyfeleinknek, hogy minden magyar állampolgár jogosult arra, hogy adószámmal, adóigazolvánnyal rendelkezzen. Eddig nem volt egy automatizmus az, hogy ezeket az igazolványokat azonnal kiállították. Eddig azon állampolgárok esetében állítottak ki ilyen igazolványokat, akik Magyarországon állandó bejelentett lakóhellyel rendelkeztek, mert nekik volt erre szükségük mindenféle ügyintézéshez, munkavállaláshoz, iskolai beiratkozáshoz, pályázatokhoz, ösztöndíjakhoz. Mivel az adószám összefügg az elektronikus személyi igazolványok ügyével, ezért idén év elejétől elkezdték automatikusan kiállítani ezeket az adókártyákat azon magyar állampolgároknak is, akinek nincs Magyarországon lakóhelyük, hanem külföldön élnek, most jelen esetben Romániában.”

Miért a fiatalok?

Mint Fodor Tamás elmondta, „azért a fiatalok kapják meg elsősorban az adóigazolványt, mert azt valószínűsítette a budapesti hivatal, hogy nekik lesz erre hamarabb szükségük iskoláztatási támogatások, esetleges ösztöndíjak igénylése esetében. Kötelezettséggel egyébként nem jár az adóigazolvány, ezeket sosem kell megújítani, egy állampolgár egy adószámmal rendelkezik élete végéig” – jelentette ki a konzul. Fodor Tamás a továbbiakban arra hívta fel a figyelmet, hogy az állampolgárok az igazolványt meg kell őrizzék, ne adják ki idegen kézbe, és tartsák olyan helyen, ahol biztonságban van. Nem kell mindig náluk legyen, csak abban az esetben, ha valamilyen magyar hivatalban ügyintézésre kerül sor. Az adóigazolvány kézhez vétele után nem kell adót, járulékot fizetni, hiszen akinek nincs Magyarországon bejelentett állandó lakóhelye, annak hivatalosan munkahelye sem lehet ott, és nem tud dolgozni sem, ami után járulékokat kellene fizetnie. „Abban az esetben sem kell ettől félni, ha valaki támogatást, vagy ösztöndíjat kap, hiszen ezeket az összegeket mindig adómentes nettó összegként kapják meg” – szögezte le Fodor Tamás.

Mindenkinek jár

Arra a kérdésünkre, hogy az adószámot Magyarországtól kapott, de nem Magyarországon felhasznált ösztöndíj esetében is használni kell-e, a konzul azt válaszolta, hogy ez az ösztöndíj kiírásától függ. „Ha mondjuk valaki magyar egyetemen tanul, akkor mindenképpen szükség van az adószámra, ha onnan kap ösztöndíjat, de vannak más jellegű támogatások is, amikor nem szükséges feltüntetni az adószámot. Mindig az ösztöndíjat folyósító szervezetnek a belső szabályrendszerén múlik az, hogy kéri-e vagy sem az adószámot.” Fodor Tamás megnyugtatott mindenkit afelől, hogy senki sem fog elesni egy ösztöndíjtól azért, mert nem rendelkezik adószámmal, mert ha adószámhoz kötik az ösztöndíj folyósítását, akkor ki lehet kérni ezeket a kártyákat, ha esetleg még nem kapták meg.

Lehet igényelni

Azt is megkérdeztük a konzultól, hogy miután a kiskorúak megkapják az adóigazolványt, a felnőtt lakosságnak is kézbesíteni fogják-e ezt az okmányt. Fodor Tamás válaszában tudatta: „Az adóhatóság fokozatosan mindenkinek ki fogja küldeni az adóigazolványt, de hogy azt milyen ütemben teszi, arról nem kaptunk tájékoztatást. Viszont ha bárkinek szüksége van rá, akkor a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elérhetőségein keresztül megigényelheti ezt. Az adóigazolványt ingyen kiállítják, az adószámot e-mailben el is küldik előre, ha erre az igénylőnek sürgősen szüksége van, és utólag postán elküldik, vagy személyesen átvehető a kártya” – mondta a konzul.

Pap István

Címkék: ,


0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter