Jól szórakoztak a fiatalok

Jól szórakoztak a fiatalok
A Nagyváradi Magyar Ifjúsági Szervezet (NAMISZ) rendezésében emlékezetes, jó hangulatú ifjúsági bál helyszíne volt szombat este az egyik belvárosi étterem. A Sanzon együttes zenélt.

Teltházas, kiváló hangulatú, emlékezetes bált rendezett szombat este az egyik belvárosi étteremben- a volt Royal kávéházban- a Nagyváradi Magyar Ifjúsági Szervezet (NAMISZ), partnerségben a Vincellér Egyesülettel, az Impro Táncegyesülettel és a Vidéki Ifjúsági Szövetséggel (VIDIFISZ), így maradéktalanul teljesült a felsoroltak azon óhaja, hogy a fiataloknak lehetőségük nyíljon a minőségi és kulturált szórakozásra, megfelelő körülmények közt. A talpalávalóról ugyanakkor a Sanzon együttes (Szőcs Lőrincz, Szakács Zselyke, Márkus Zoltán és Csepei Róbert) gondoskodott, így a zenére se lehetett panasz.

Tombola is volt

A moderátori szerepet Nyíri Tamás, a Nagyváradi Magyar Diákszövetség (NMD) vállalta el, az egybegyűlteket pedig természetesen Fehér Tamás, a NAMISZ elnöke is köszöntötte. A másik két felszólaló: Ritli László Csongor- az RMDSZ városi frakcióvezetője, az esemény fővédnöke- és Szabó Ödön parlamenti képviselő, aki később a nyitókeringőt is eltáncolta feleségével, Emesével-, egyaránt azt hangsúlyozták, mennyire fontos, hogy a magyar fiatalok belakják Várad magyar tereit, és a közösségi oldala böngészése helyett a személyes élményszerzések, találkozások, beszélgetések mellett döntsön.
Nemcsak a jó társaság miatt volt azonban érdemes ott lenni, hanem a tombolanyeremények is vonzóak voltak. A támogatóknak köszönhetően minőségi borokat, a Szabadság-fesztiválra szóló belépőket, valamint a Sanzon által felkínált csomagokat vihettek haza a szerencsések.

Ciucur Losonczi Antonius



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter