Jókai nyomában Erdélyben

Akt.:
A kirándulás résztvevői a nagyváradi Ady-múzeumnál
A kirándulás résztvevői a nagyváradi Ady-múzeumnál
A Sárszentmihályi Zichy Jenő Általános Iskola 7. osztályos diákjai a Határtalanul! program keretében négynapos erdélyi tanulmányi kiránduláson vettek részt május 9-12. között.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által támogatott kirándulás során a diákok olyan helyszíneken jártak, amelyeket Jókai Mór is felkeresett, s amelyek az író regényeinek ihlető forrásai voltak.

tura-a-torockoszentgyorgyi-varhoz14

A kirándulás főbb állomásai Nagyvárad, Torockó, Torda, Nagyenyed és Körösfő voltak, ahol a tanulók megismerték e tájegységek néprajzi, kulturális hagyományit, nevezetes természeti képződményeit, többek között a Székelykövet, a tordai sóbányát, a Tordai-hasadékot.A kulturális programok között szerepelt a nagyváradi Ady Endre Emlékmúzeum, a Szigligeti Színház, a torockói néprajzi gyűjtemény, valamint a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium megtekintése. A kirándulást megelőző felkészítő órák során a résztvevők megismerték a tanulmányút helyszíneihez kapcsolódó legendákat, meséket is, és Benedek Elek Az ikrek című meséjéből bábelőadást készítettek. A produkcióval a torockói Kis Szent Teréz Gyermekotthon lakóinak kedveskedtek. A gyermekotthonban átadták azt a pénzadományt is, amely a kirándulást megelőzően gyűlt össze a nagyvonalú adományozóknak köszönhetően.

kis-szent-terez-gyermekotthon5

Nagy élményt jelentett a csoport számára a Körösfői Kós Károly Általános Iskolában tett látogatás, amelynek során találkozhattak az ottani diákokkal, betekintést nyerhettek egy romániai magyar iskola hétköznapjaiba.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter