John McLaughlin Budapesten

John McLaughlin, a világ egyik legkiemelkedőbb, legtechnikásabb jazz- és jazzrock gitárosa a Petőfi Csarnok szabadtéri színpadán ad koncertet május 22-én, szombaton este. A gitárvirtuóz Industrial Zen című világturnéja keretében érkezik Budapestre új zenekarával.

A több műfajban elismert, a világ leggyorsabb kezű gitárosának kikiáltott McLaughlin The 4th Dimension nevű együttesével érkezik Budapestre. Koncertjét a Private Music koncertiroda szervezi. A zenekarban Gary Husband játszik billentyűs hangszereken és dobol. A fiatal Hadrien Feraud basszusgitározik, Mark Mondesir dobol.

Az idén 66 éves John McLaughlin több zenei stílus megújítója, hangszerének legjobbjának tartják. Kilencéves korától zongorázott, majd áttért a gitárra. Eleinte a blueshoz vonzódott, 14 éves korában a flamencóval ismerkedett meg, ami magas technikai felkészültséget igényel a gitárosoktól. Ezután került érdeklődéséhez közel a jazz, emellett máig is kitart, közben jó néhány rockzenésszel koncertezett, illetve készített lemezt.

John McLaughlin játszott Miles Davis “In A Silent Way” és “Bitches Brew”című felvételén, dolgozott Jimi Hendrixszel. 1970-ben Charlie Hadennel és Airto Moreirával készítette a “My Goals Beyond” című legendás albumát – Amerikában is felfigyeltek rá.

A Mahavishnu Orchestrát, minden idők egyik legszínvonalasabb és legsikeresebb jazz-rock együttesét 1971-ben hozta létre. Az együttes 1975-ig, majd a nyolcvanas években volt együtt. Másik, szintén korszakos jelentőségű együttese, a Shakti 1975-ben alakult, indiai zenét játszott, s jelentős volt az éppen 30 éve szerveződött Guitar Trio elnevezésű projektje a Magyarországon jól ismert Paco de Luciával és Larry Coryell-lel, akinek helyére Al Di Meola került. Vele készült a Friday Night In San Francisco album, minden idők egyik legsikeresebb jazz lemeze.

McLaughlin játszott Tony Williamsszel, Carlos Santanával, Jaco Pastoriusszal. Zenésztársai között volt Alexis Korner, Graham Bond, Jack Bruce, Georgie Fame, David Bowie, Wayne Shorter, Stanley Clarke, Jeff Beck, Chick Corea, Trilok Gurtu, Jean-Luc Ponty, Joey DeFrancesco, Bill Evans. Jimmy Page-nek, a Yardbirds és a Led Zeppelin gitárosának egyik mestere volt. Készített lemezt a Skót Nemzeti Filharmonikus Zenekarral.

A tavaly megjelent, s Budapesten bemutatásra váró Industrial Zen albuma az elektromos gitárzene újabb mérföldköve a kritikusok szerint.

(forrás: MTI)