Jogerősen felmentették Adrian Nastasét egyik korrupciós perében

Jogerősen felmentették Adrian Nastasét egyik korrupciós perében
Jogerősen felmentette hétfőn a román legfelső bíróság Adrian Nastasét az úgynevezett Tamara néni-perben, amelyben a korrupcióellenes ügyészség (DNA) vesztegetéssel vádolta a volt miniszterelnököt.

 

Nastase három korrupciós pere közül ez a második, amelyben jogerős végzés született. Az első perben – illegális kampányfinanszírozás és befolyással való visszaélés miatt – a bíróság két év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a volt kormányfőt, aki június 26. óta büntetését tölti. Ezt megelőzően a politikus öngyilkosságot kísérelt meg.

A Tamara néni-perben a DNA azzal vádolta Nastasét, hogy 2000-ben kormányfőként egy gyanús örökség nyomainak eltüntetése érdekében nevezte ki Ioan Melinescut a pénzmosás elleni hivatal élére.

Az ügyészek Melinescut okiratok megsemmisítésével és kenőpénz elfogadásával vádolták ugyanebben az ügyben: hétfőn őt is jogerősen felmentették. Az ügy harmadik vádlottja Ristea Priboi volt parlamenti képviselő – aki a DNA szerint a közvetítő szerepet játszotta az ügyben – szintén felmentő ítéletet kapott.

A DNA arra próbált fényt deríteni, hogy milyen körülmények között került 400 ezer dollár a 2000 és 2004 között miniszterelnöki tisztséget betöltő Adrian Nastase felesége, Dana Nastase bankszámlájára. Nastaséék szerint ez az összeg olyan ékszerek, festmények és antik tárgyak értékesítéséből származott, amelyeket Dana Nastaséra nagynénje, egy bizonyos Tamara hagyott. Az ügy azért vált gyanússá, mert Tamara néniről a szomszédok úgy tudták, hogy szerény nyugdíjából él.

A 400 ezer dolláros összeget Nastaséék egy családi barátja, a Tamara Cernisovtól származó festményeket és ékszereket állítólag megvásárló Bittner Alexandru készpénzben fizette be Dana Nastase számlájára. A DNA szerint valójában pénzmosásról volt szó, amelynek nyomait Melinescu, az ügyet kivizsgáló hivatal elnöke tüntette el kinevezése fejében – ezt azonban a bíróság nem látta bizonyítottnak, és jogerőre emelte a 2011 decemberében első fokon hozott felmentő ítéletet.

A “Zambaccian” néven ismert harmadik perben Nastase első fokon három év felfüggesztett börtönbüntetést kapott. Ebben az ügyben nem korrupciós bűncselekmény, hanem zsarolás miatt ítélte el a legfelsőbb bíróság.

A Zambaccian dossziéban (ez annak az utcának a neve, ahol Nastase lakik) az ügyészek azzal vádolták a volt kormányfőt, hogy 630 ezer euró értékben fogadott el kenőpénzt, egyebek mellett lakása felújítására. A bírák azonban felmentették a kenőpénz elfogadásának vádja alól, és zsarolás miatt szabtak ki rá és feleségére három-három év felfüggesztett börtönbüntetést.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter