2012.01.27 13:59; Frissítve: 2012.01.27 13:59


Jobbik: a kormány ne hajtson fejet az IMF előtt!

Jobbik: a kormány ne hajtson fejet az IMF előtt!
Budapest, 2012. január 27., péntek (MTI) – A Jobbik arra szólítja fel a kormányt: tegyen meg mindent a magyar emberek képviseletéért, és ne hajtson fejet az IMF előtt.

A párt frakcióvezető-helyettese pénteki sajtótájékoztatóján a Nemzetközi Valutaalap Magyarországgal szemben támasztott elvárásairól azt mondta: az IMF az eddigi működésének megfelelően továbbra is a magyar lakosság megsarcolásában látja a megoldást, vezetőiben fel sem vetődik, hogyan lehetne megerősíteni a magyar ipart, talpra állítani a mezőgazdaságot, újjáéleszteni a magyar élelmiszeripart.

“Az IMF a multinacionális érdekeket képviselve azt szorgalmazza, hogy ne terjesszék ki Magyarországon a multikra a közteherviselést, a hiányzó adókat pedig az egyre nehezebben élő magyar lakosságtól szedjék be” – jelentette ki Volner János, hozzátéve, a devizahiteleseket sem szeretné megmenteni az IMF.

Kijelentette azt is, az idei évre kilátásba helyezett 1.400 milliárd forintnyi kormányzati megszorításon felül újabb megszorításokat követel a valutaalap. Emiatt romlani fog a közszolgáltatás színvonala, a többi közt az egészségügyi ellátás, vagy az oktatás minősége.

 

MTI


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Gazdaság
Háromszáz forint körül ingadozik az euró este
Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Az euró ismét átlépte az ellenállási pontnak számító 300 [...] tovább »
Idén tovább növekszik a területalapú támogatások összege
Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) arra törekszik, hogy a Közös [...] tovább »
Londoni elemzők: még mindig erős az euró, komoly gyengülés jöhet
London, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Az euró árfolyamát a legutóbbi gyengülések nyomán sem terheli [...] tovább »
Megemeli a társasági nyereségadót a szlovák kormány
Pozsony, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - A jövő évtől 23 százalékos társasági nyereségadót kell [...] tovább »
BÉT – Pozitív korrekció volt csütörtökön a tőzsdéken
Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 97,18 pontos, 0,60 [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés