Jobbak a vizek

A Körösök, a Szamos-Tisza és a Maros Vízügyi Igazgatóságainak képviselői ezekben a napokban vesznek részt a magyarországi Határvizek Minőségét Ellenörző albizottság által szervezett gyűlésen Debrecenben, ahol a határokon átfolyó vizek minőségéről és a három vízgyűjtő medencében végrehajtandó főbb projektekről egyeztettek.

A vízminőség témakörében úgy a román mint a magyar fél összesen tizenkét, 2006-ban végzett kémiai, biológiai és bakteriológiai elemzést mutatott be. Az ehhez szükséges mintákat a Berettyó, az Ér, a Sebes-Körös, a Fekete-Körös, a Fehér-Körös, a Tur, a Szamos, a Kraszna és a Maros vizéből vették az elmúlt év minden hónapjában. Az eredmények azt mutatják, hogy a felsorolt folyóvizek minősége 2006-ban javuló tendenciát mutatott a 2001-2005 időszakhoz képest, jelentette Ioan Oprean, a Körösök Vízügyi Igazgatóságának vezetője. 2008 márciusában a magyarországi albizottság újabb gyűlést szervez, amelyen azt fogják megtárgyalni, miképpen lehet javítani a felek együttműködését a vizszennyezés káros hatásainak minél hatékonyabb csökkentése érdekében.