“Jó szívvel viseltetni egymás iránt”

“Jó szívvel viseltetni egymás iránt”
Pénteken jótékonysági estet tartottak az érsemjéni kultúrházban, a bevételből a helyi iskola a gyereknapot szervezi meg.

A tavalyi után második alkalommal tartottak Együtt a gyerekekért címmel jótékonysági estet az érsemjéni Fráter Lóránd Művelődési Házban, a Kazinczy Ferenc Általános Iskola szervezésében. Pénteken este a kultúrház előterének egyik oldalán most is diákok kézműves alkotásait lehetett nem csak megtekinteni, de megvásárolni is, a másik oldalon több asztalon szemre is tetszetős sütemények sorakoztak, mint egy cukrászdában, melyet diákok ajánlottak megvételre. Aki azonban nem akart vásárolni, az adományát az erre a célra készített urnába is bedobhatta. Az iskola vezetősége az estre meghívta nem csak a szülőket, de mindazoknak az intézményeknek, cégeknek, vállalkozásoknak a vezetőit, képviselőit, akikkel/melyekkel kapcsolatba állnak.

Változatos műsor

Nagy Mirela igazgatónő a zsúfolásig telt nézőtér előtt köszöntötte is mindazokat, akik elfogadták a meghívást, elmondva: céljuk éppen ez volt, megszólítani mindazokat, akik támogathatják az iskolát. Megköszönte a kollégáinak a munkát, amivel hozzájárultak a műsor összeállításához, majd Balazsi József állt a mikrofon elé. A polgármester is a közösségi összefogás jelentőségét hangsúlyozta, amikor “jó szívvel, lelkiismeretesen viseltetünk egymás iránt”, ami egyik záloga a faluközösség megtartásának. A rövid beszédek után következett a változatos műsor, melyben volt modern és néptánc, jelenet, és nem csak a gyerekek álltak színpadra, de pedagógusok, sőt, szülők is. Az est bevételét a gyereknapi programok megszervezésére fordítják.

Rencz Csaba

Címkék: ,


0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .