Jó-rossz eredmények az érettségin

Akt.:
Jó-rossz eredmények az érettségin
Nőtt az átmeneteli arány Bihar megyében, a magyar tanintézetek végzősei is jobban teljesítettek, mint tavaly, viszont a vaskohsziklási ügy miatt vezetünk az érvénytelenített vizsgák tekintetében.

Kedden már a reggeli órákban közzétették az érettségi óvások előtti eredményeit a minisztérium honlapján is, azonban néhány órán át ezekhez lehetetlenség volt hozzáférni. Mindent összevetve tavalyhoz képest több mint négy százalékkal nőtt az átmeneteli arány Bihar megyében: a vizsgázók 63,42%-a ment át, míg tavaly 59,36% érte el legalább a hatos átlagot. Az 5488 feliratkozott közül 5274-en jelentek meg a vizsgákon, s 3345-en érettségiztek sikeresen. A legtöbben 7 és 7,99 közötti átlaggal végeztek, őket követik azok, akik 8 és 8,99 között teljesítettek, 851-en értek el 6 és 6,99 közötti átlagot és 478 azoknak a száma, akik 9 és 9,99 között teljesítettek.

Érvénytelenítve

Egy-két százalékkal jobbak a tavalyiaknál a magyar tannyelvű tanintézetekben elért eredmények is, tudtuk meg Kéry Hajnal Bihar megyei főtanfelügyelő helyettestől. Vannak ugyan szakiskolák, ahol gyengébbek lettek az eredmények, mint tavaly, például a kágyai szakiskolában, de az elméleti líceumokban nőtt az átmeneteli arány. „Jó irányba haladunk, reméljük, jövőre még jobbak lesznek az eredmények” – tette hozzá.
Ami pedig azoknak a számát illeti, akiknek a vizsgáit érvénytelennek nyilvánították: a vizsgák során kilenc érettségizőt zártak ki Bihar megyében, mivel különféle módon próbált csalni, a vaskohsziklási ügy kapcsán pedig utólag további 108 fiatal kizárásáról döntöttek. A 117 fiatal egyetlen vizsgáját sem ismerik el, s ők leghamarabb jövő ősszel próbálkozhatnak újból.
Mint arról beszámoltunk, a napokban kiderült, hogy a vaskohsziklási tanintézet tizennégy terme közül, ahol érettségi zajlott, tízben a diákok másoltak, sőt, még a tanárok is segítettek nekik. Az ügyben átfogó ellenőrzés indult, a fővárosi ellenőrzési bizottság tegnap is Bihar megyében tartózkodott.

Feljelentés

Arról, hogy kiknek az vizsgáját tekintik érvénytelennek, külön-külön, a videofelvételek alapján döntöttek. „Harmadik napja nézzük a felvételeket.” – jegyezte meg a főtanfelügyelő, aki a Mediafax hírügynökségnek azt nyilatkozta: ezeken világosan látszik, miként cserélik a vizsgázók egymás között a piszkozatokat és az is, hogy felügyelő tanárok is segítenek nekik. A hírügynökség adatai szerint mintegy negyven tanár ellen indult vizsgálat. Kéry Hajnaltól megtudtuk, hogy a megyei vizsgabizottság rendőrségi feljelentést is tett az érintett felügyelő tanárok ellen. Ebben a vizsgaközpontban egyébként a szóban forgó, negyedik vizsgán 255-en vettek részt, az érettségi első napján három diákot zártak ki, összesen pedig 111-et, így a kizártak aránya elérte a 43 százalékot.

Arányok

Megnéztük, milyenek lettek a váradi magyar tanintézetek eredményei. A Lorántffy Zsuzsanna Református Középiskola negyven, idén, vagy régebben végzett diákja közül, aki feliratkozott az idei érettségire, öten 8 és 8,99, tízen 7 és 7,99, tizenketten 6 és 6,99 között teljesítettek, tizenegyen megbuktak, ketten pedig nem jelentek meg, az átmeneteli arány 67,5%. Az Ady Endre középiskolában az átmeneteli arány 87,34%, itt 168-an iratkoztak fel (idén, valamint régebben végzettek), egy hiányzó volt, 24-en 9 és 9,99, 54-en 8 és 8,99, 45-en 7 és 7,99, 23-an pedig 6 és 6,99 közötti átlagot értek el, s 21 azoknak a száma, akiknek nem sikerült az érettségijük. A Szent László Római Katolikus Líceum 71 feliratkozottja közül 69-en jelentek meg a vizsgákon, heten 8 és 8,99, tizenketten 7 és 7,99, tizenegyen pedig 6 és 6,99 közötti átlagot értek el, 39 a bukók száma, az átmeneteli arány 43,48%.
Óvásokat kedd este nyolc óráig lehetett benyújtani, s az újrajavítást követő eredményeket pénteken teszik közzé.

Neumann Andrea



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter