Jó idő, remek programok – véget ért a Nyíló Akác

Jó idő, remek programok – véget ért a Nyíló Akác
Színpompás tűzijátékkal ért véget vasárnap éjfélkor Érmihályfalván a XXIII. Nyíló Akác Napok. A több mint két évtized alatt ritkán történt meg, hogy végig jó idő legyen, idén ennek is örülhettek a szervezők és a résztvevők.

A fesztivál vasárnapi programja, ahogyan már a korábbi 10 évben is, a főzőversennyel kezdődött. Erre 25 csapat nevezett be, a zsűri asztalára kora délután több mint 40 féle étel téve, és akkor még nem is beszéltünk az először megtartott pálinkaversenyről – az “étlapra” később külön kitérünk. Ugyancsak később fogjuk részletezni azt az egész napos “kutyás programot”, melyre messzeföldről is elhozták kedvenceiket – talán pontosan családtagokat említeni – a gazdák, tenyésztők. E program keretében adták használatba azt a kutyasétáltatót, melynek építéséről korábban beszámoltunk: az önkormányzat a kutyatartók civil csoportjának kérésére kerített el egy részt a városi parkból, ahol megfelelő körülményeket teremtettek (kukák, padok, folyóvíz). A létesítményt méltatta Biró Rozália szenátor, aki a déli órákban tartózkodott a városban, kijelentve: nem biztos abban, hogy egy hasonló, a kutyatartók kérésének eleget tevő határozatot például a nagyváradi képviselő-testület megszavazott volna. Ugyancsak elismerően szólt Calin Mitrea, a Bihar Megye Ebtartók Egyesületének vezetője. Nyakó József polgármester mindehhez annyit fűzött hozzá, hogy igyekszenek egy minél jobban élhető várost kiépíteni, ennek részei a kutyatulajdonosok és természetesen a számukra családtagoknak számító kutyák is.

Szépségkirálynő

A gyerekekről vasárnap sem feledkeztek meg, a kultúrházban interaktív játszóház és a Lilliput Társulat bábelőadása várta őket. Ugyancsak a kultúrház adott otthon a fesztivál könyvbemutatójának. Mint már megszokottá vált, minden nagyobb városi ünnepségen megjelentetnek egy vagy több könyvet, és mindig van is mit. Ezúttal az Érmihályfalváért Egyesület Szilágyi István: Hátrahagyott írásaim című kötetét támogatta, melyben a szerző helytörténeti, dokumentarista, illetve “sztorizó” írásait gyűjtötte egybe, melyek nagyrésze lapunkban, illetve Fáklya című lapelődjében már napvilágot láttak. A könyvbemutatót a kultúrházban az abszurd humor váltotta fel: Laár András, alias Besenyő Pista bácsi mondta meg tutira, hogy mi a hülyeség és mi nem. Hát nooorrmááállis? Há’ de… Mindeközben a főtéri színpadon egymást követték a látványos programok, bemutatót tartott a Good Dragon karatecsoport, majd a székelyhídi Tini Dance Center és a nagyváradi Unique Dance Stúdió. Mindeg nagy tömegeket vonz a Nyíló Akác Szépe megválasztása. Most sem volt másként: több ezer ember előtt vonult fel a hét aspiráns: Turuczkai Henrietta, Gábor Jessica, Gábor Enikő, Sone Gabriella, Schrepler Patrícia, Pusztai Myrthis és Orosz Panna utcai, fürdő- és estélyi ruhában. A zsűri természetesen nem volt könnyű helyzetben, eleve arra ítélve, hogy döntését sokan bírálni fogják, de ez a zsűrik sorsa. A sorrend: második udvarhölgy Gábor Jessica, első udvarhölgy Gábor Enikő, 2015 szépségkirálynője Turuczkai Henrietta.

Koncertek

Már a szépségkirálynő-választás öltözködési szüneteiben megkezdődött a fesztivált záró eseménysorozat. Ezt a Silver Wings Egyesület tánccsoportjai nyitották, majd a Cs.Nagy &Cserey Akusztik nevű formáció következett. Az idei fesztiválról elmondható – legalábbis a tudósító véleményeként – hogy nagyszerű koncerteket prezentált, főleg azok voltak kiemelkedőek, melyeken az előadók maguk is látható élvezettel muzsikáltak. Utóbbi tükröződött a nevezett nemzetközi csapat előadásán is, miközben Zorán, Koncz Zsuzsa, Piramis, Bergendy, Sting, stb. számokat adtak elő. Bár alulírott nem tartozom a fiatalabb korosztályhoz, be kell valljam: megnyert magának a Punnany Massif együttes! Remek zenészek, igényes szöveggel, magukkal ragadó előadással, és öröm volt nézni, ahogyan a közönség is énekelt velük – na, őket remélhetőleg már nem nyeli el a kommersz műmulatós-örvény. A színpad előtti 10-15 méteren kicserélődött a közönség, amikor a Punnanyt Csepregi Éva és Végvári Ádám váltotta fel, de az egykori Neoton, illetve szólólemezeikről előadott slágereiket is korosztálytól függetlenül mindenki tudta. Éjfélkor különlegesen színpompás tűzijáték zárta a fesztivált, illetve Nyakó József polgármester szavai, aki a résztvevőknek, a fellépőknek, a támogatóknak és nem utolsó sorban szervezőtársainak (akiket színpadra is szólított) köszönte meg, hogy emlékezetes, sikeres négy napot tudhat maga mögött Érmihályfalva, ahol máris megkezdődött a XXIII. és XXIV. Nyíló Akác Napok közötti év visszaszámlálása.

Rencz Csaba



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter