Jó eredményeket értek el

Szatrmá megye – Kedd délelőtt négy általános iskolai igazgatói állásért zajlott a versenyvizsga.

Kedd délelőtt került sor az általános iskolai igazgatók számára meghirdetett versenyvizsgára. Amint azt Kónya László főtanfelügyelő–helyettestől megtudtuk a Szatmár Megyei Tanfelügyelőség négy helyet hirdetett meg ezen a téren, melyre négyen is jelentkeztek — minden állást azon tanintézmény vezetője szeretne továbbrais betölteni, aki eddig is ott látta el feladatait. Kedden a Nagykárolyi Vasile Lucaciu Általános Iskola, a szatmárnémeti Ion Creanga Általános Iskola, a Kismajtényi Általános Iskola, valamint a Felsőboldai Általános Iskola vezetői helyeiért versenygetk a jelentkezők. A versenyvizsgára jelentkezőknek egy jelentkezési aktacsomagot kellett leadniuk előzőleg, melyben az életrajz mellett az érintettek igazolják, hogy második fokozattal is rendelkeznek, valamint címzetes pedagógusként tevékenykednek. „A jelentkezők az elmúlt években jó osztályzatokat kaptak az évi értékelésekkor” — folytatta Kónya László. Emellett a versengő pedagógusok pontokat kaptak az életrajzokban feltüntetett képzésekre, kompetenciákra, az általuk készített fejlesztési tervekre — melyekben legtöbben az gyermekközpontúságra és a képességek fejlesztésére tették a hangsúlyt —, valamint számot kellett adniuk törvény és iskolaszabályzat ismereteikből is. „Elmondhatom, hogy alapos menedzseri ismeretekről tettek tanubizonyságot a vizsgázók, mindenki jól szerepelt és elérte az átmenő pontszámot” — tudtuk meg a főtanfelügyelő–helyettestől.